„Magyar Péter képviselői rövid pórázon vannak” – Kiszelly Zoltán a Tisza Párt botrányairól

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Kiszelly Zoltán politológus szerint a Tisza Párt instabil, belső konfliktusokkal küzd, és hosszú távon nehezen fenntartható a működése, ha nem épít ki egy, a jelenleginél jóval erősebb, szervezettebb struktúrát és világosabb politikai programot. A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint Magyar Péter énközpontú vezetési stílusa mellett az óellenzékhez való képlékeny viszony is feszültségekhez vezet a Tisza Pártban.
Vágólapra másolva!

– Mit jelez Farkas Dezsőnek a Tisza-szigetek országos koordinátorának távozása Magyar Péter pártjából? A pártépítés kudarcát, személyes ellentéteket? Mire lehet következtetni a párt eddigi és további működése szempontjából a párt egyik fő szervező emberének a távozásából?
– A történtekből az látszik, hogy nem nagyon maradnak meg Magyar Péter mellett mások, ebből is látszik, hogy ez továbbra is egy one man show. Igazából nem nagyon látszik, hogy felépítenének más embereket.

Magyar Péter nem is igyekszik, hogy másokat is felépítsen. Látjuk, hogy rövid pórázon vannak a képviselői, nem nyilatkozhatnak.

Eleve „agyhalottnak” tartotta őket, meg „Soros bérencnek”, tehát nincs jó véleménnyel a saját közvetlen munkatársairól sem. Emellett azt is látni kell, hogy Magyar Péter nem nagyon bírja a kritikát. Amikor azt mondta Radnai Márk, hogy Magyar Pétert talán „nem tanították meg szeretni”, akkor utána őt is takaréklángra tették. Ugyanakkor a most távozó Farkas Dezsőnek egy valóban nehéz feladat lehetett a Tisza-szigeteket koordinálni, mert ezekbe a szél minden irányából fújta össze az embereket. Balosokat, jobbosokat, új és régi ellenzékieket, akik között nagyon nehéz lehet egyensúlyt tartani. Magyar Péter pedig egyszerre mindenkit meg akar tartani. Lehet, hogy Farkas Dezső nem volt képes megbirkózni ezzel a feladattal.

De a távozásában az is szerepet játszhatott, hogy Farkas Dezső személye és felesége, illetve annak az üzleti érdekeltsége miatt a korábbi SZDSZ-es, fővárosi SZDSZ-es üzleti körökkel is összeér.

Magyar Péternek tehát már kezdhetett kínossá válni, hogy a korábbi fővárosi SZDSZ-es üzleti körökhöz is kapcsolódik a párt főszervezője.

– Akkor Farkas Dezső távozása annak is lehet a jele, hogy nő a feszültség és egyre nagyobb a baj a Tisza Párton belül a világnézeti megosztottság vagy például az ó-ellenzékkel való együttműködésnek a megítélésbeli különbségei miatt?
Magyar Péter pártján belül feszültséget kelthetett az, hogy az ó-baloldal most kicsit magára talált a Pride témával, ahogy az is, hogy Gyurcsányék az újpesti időközi választáson viszonylag jól szerepelt.

– A Tisza Párt egy olyan párt, ahol a legkülönfélébb bal és jobboldali, liberális és szélsőséges politikai, ideológiai világnézeti álláspontok és csoportok keverednek egymással egy Orbán Viktor és Fidesz ellenes közös nevezővel összekötve. Politikailag mennyire életképes a Magyar Péter-féle pártot a láthatóan teljesen hamis, se nem jobb, se nem bal szöveggel összetartani?
Igazából ez egy médiapárt, ami a protestre épít. A probléma pedig ott van, hogy e mögé kellett volna mostanra már egy struktúrát is rakni. A 106 egyéni képviselő-jelölt elindításához kéne egy struktúra. Viszont most az látszik, hogy csak föntről próbálják meg egyben tartani ezt a pártot.

Magyar Péter rövid pórázon tartja a pártot és képviselőit. A Tisza, mint médiapárt a médián keresztül kommunikál a szavazóival, főként a Facebookon, ami hosszú távon nem biztos, hogy elég lehet a sikerességhez.

A Tisza-sziget struktúrát Farkas Dezsőnek kellett volna fölépítenie, ami nehéz feladat lehetett úgy, hogy a Tisza egy olyan egyszemélyes párt, ahol látszólag Magyar Péter egyedül hozza meg a döntéseket. Nem látszik, hogy a 106 egyéni képviselő-jelöltet kiválasztották volna, de a 12+1 ponton túl nem tudunk semmit a párt programjáról sem. Nagyon nehéz egy pártot építeni, hogyha nincsenek meg a jelöltek, nincsen meg az érdemi program. A Fidesz elleni protest hangulat, mint közös cél kevésnek látszik ahhoz, hogy egyben lehessen tartani hosszabb időn át egy ekkora szavazóbázist.

– Miről szól, milyen célt szolgál valójában az a Tisza Párt által elkezdett aláírásgyűjtés-akció, amit sokak szerint megtévesztő módon népszavazásként hirdetett meg Magyar Péter?
Ez egy adatbázis-építő akciónak tűnik. Adatbázis-építés és országjárás egy füst alatt. Ez is föntről szerveződik, ahol

a Tisza-szigeteknek csak az a feladata, hogy minél több címet szerezzenek.

Ez leginkább egy nagy adatbázis-építés, ahol a résztvevőknek regisztrálniuk kell magukat ahhoz, hogy szavazhassanak, ami által a potenciális szavazóbázist felmérheti a párt vezetése.

– A Tisza Párt sok tekintetben úgy néz ki, mintha az üzleti vállalkozásként működne. A magyar társadalom fogékony erre a modellre?
Szerintem nem, amit az is mutat, hogy nem annyira fogynak ezek a rendszerváltó tagságok.

Magyar Péter korábban azt mondta, hogy 50 ezerre lenne szükség, most viszont csak huszonhétezernél tartanak.

Fontos a pénz szerepe, amit jól mutat az is, hogy Magyar Péter végül csak elvállalta az európai parlamenti képviselőséget, amiről korábban azt mondta, hogy az „a világ legjobban fizetett kamuállása”. Mégis elvállalta, és talán nem csak a mentelmi jog miatt, hanem azért is, mert az tényleg jól fizet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!