Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huTöbb botrány is megzavarta a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését, minderről ide kattintva olvashat.
A videónk elején az látszódik, hogy Magyar Péter már „testőröket” is állít a képviselői mellé, akik a mai ülésnap kezdete előtt akadályozták a sajtó munkáját. Munkatársunk azt tapasztalta, hogy az aktivisták elé álltak, sőt egyikük riporterünk pulóverét is megragadta, majd visszahúzta.
A „tiszás testőrség” néhány tagja látszódik Bohár Dániel, a Megafon influenszerének videójában is:
Mint ismert a Tisza Párt újra jelölni akarja az egyik fővárosi közalapítvány élére Bódis Krisztát, a Csipke Józsika című LMBTQ-mesekönyv szerzőjét, ám ezúttal Horváth Krisztina néven.
A közgyűlés amúgy a Pride támogatásáról szóló javaslat vitájával kezdődött, ahol a Tisza képviselői ismét nem foglaltak állást és nem szavaztak.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy Baranyi Krisztina arról beszélt, hogy a Pride melletti kiállás miatt „szivárványba kell öltöztetni Budapestet".