Magyar Péter ismét hazudott, amikor humbugnak nevezte a rezsicsökkentést

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Tisza Párt elnöke nem első alkalommal bírálta a magyarok által nagy népszerűségnek örvendő rezsicsökkentést, hiszen az Európai Néppárt kérésére ezt korábban Gerzsenyi Gabriella EP-képviselőtársával közösen már megtette.
Vágólapra másolva!

Magyar Péter március 4-én Hódmezővásárhelyre utazott, ahol beszédet is mondott. Ezen alkalommal szóba hozta a rezsicsökkentés is, amelyet „humbugnak” nevezett. 

És tudjátok, a rezsicsökkentés is egy humbug, ma a magyar emberek átlagosan többet fizetnek az energiáért, mint az európai átlag, mert csak egy bizonyos szintig van ugye a rezsicsökkentés…

– mondta a Tisza Párt elnöke a Csongrád-Csanád vármegyei városban (az idézett rész 28.33-tól hallható). 

Ezzel szemben az alábbi grafikáról leolvasható, hogy Magyar Péter rezsicsökkentéssel kapcsolatos állítása nem felel meg a valóságnak. 

 

A családok nyolcvan-kilencven százaléka továbbra is rendkívül jutányos áron jut áramhoz és gázhoz a piaci átlagfogyasztás szintjéig. 

Hogy ez pontosan mit jelent európai összehasonlításban, arról a Világgazdaság írt: a kontinensen Magyarországon a második legkedvezőbb az áram és a gáz ára, csupán Kijevben lehet olcsóbban hozzájutni. A rezsicsökkentés ugyan módosult a háború okozta energiaválság következtében, azonban ezzel kapcsolatban érdemes kiemelni: a jelentősen átlag felett fogyasztó háztartások bizonyosan a leggazdagabbak közé tartoznak, így a rezsicsökkentés módosítása igazságosabbá tette a költségek eloszlását.

Az Euronews az összes európai uniós ország kapcsán összeszedte, hogy hol, mennyit kell fizetni a villamosenergiáért és a gázért.

A közép-kelet-európai országok fővárosaiban a villamosenergia-árak általában alacsonyabbak voltak az uniós átlagnál. Az egyetlen kivétel Prága (35,3 c€/kWh), amely a régió egyetlen fővárosa volt, ahol az árak meghaladták az uniós átlagot

– írta a portál, és hozzátették, hogy a villamosenergia-árak Európa öt legnagyobb gazdaságának valamennyi fővárosában meghaladták az uniós átlagot.

Villamosárak az európai uniós fővárosokban
Fotó: Euronews

A lap bemutatta, hogy a gázárak szintén Budapesten a legolcsóbbak, a magyar fővároshoz viszonyítva Stockholmban ezen árak 13-szor magasabbak. 

Gázárak az európai uniós fővárosokban
Fotó: Euronews

Érdemes felidézni, hogy az elmúlt időszakban hogyan támadták a Tisza Pártnál a rezsicsökkentést. Magyar Péter és politikustársai Brüsszelben arról is többször beszéltek, hogy a vízdíjakat mindenképpen megemelnék. 

Gerzsenyi Gabriella korábban az Európai Bizottságnál dolgozott, ahol hivatalos jelentéseiben leírta: ebben a formában nem támogatható a rezsicsökkentés. A jelenleg EP-képviselőként tevékenykedő politikus arról is beszélt egy közelmúltbeli nyilatkozatában, hogy Magyarországon a víz túl olcsó, ami nem ösztönöz a takarékoskodásra. Így tehát két „érve” is van a vízdíjak emelése mellett

A női politikus korábban azt is bevallotta, hogy el akarja törölni a rezsicsökkentést, mert jól járnak vele az emberek és rosszul a globális cégek. Ez persze nem igazán meglepetés, hiszen Gerzsenyi már 2023-ban azzal dicsekedett, hogy évek óta támadja a magyarországi rezsicsökkentést.

Az egész rezsicsökkentés jelen formájában egy ordas nagy hazugság 

– mondta a 2024. szeptember 29-i „Magyar Infón” a Tisza Párt elnöke, ahol a saját magának felvetett gondolatokra reagált. „Jelenleg, ha az átlagot nézzük, a lakossági fogyasztás átlagárát nézzük, akár az áramnál, akár a gáznál, akkor a magyar emberek már többet fizetnek, mint az európai átlag” – mondta néhány mondattal később. Majd egy szentendrei eseményen szintén arról beszélt, hogy a rezsicsökkentés csak „egy mese”.

2024 őszén pedig a párt másik EP-képviselője, Lakos Eszter szavazta meg az Európai Parlament Ipar, kutatás- és energiaügyi szakbizottságának a COP 29 éghajlatváltozási konferenciájáról szóló véleményét, amelyhez Gyürk András, a Patrióták Európáért képviselőcsoport tagja fűzött véleményt:

 A dokumentum támogatói kifogásolják a lakossági energiatámogatások – mint például a rezsicsökkentés – mértékét, és azok kivezetésére szólítanak fel. Jóérzésű, valóban a magyar emberekért, családokért dolgozó politikai erő ehhez nem adhatja a nevét.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!