Vágólapra másolva!
Hidvéghi Balázs és Juhász Hajnalka javaslata szerint az EP-képviselőknek – így Magyar Péternek is – nyilatkoznia kell a vagyonáról. E kötelezettség megsértésekor a Nemzeti Választási Bizottság dönt az EP-képviselő megbízatásának megszűnéséről – szól a friss Fidesz-KDNP-javaslat.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor még február 22-én az évértékelőjén fogalmazott úgy, hogy „fő a jó kedv”, ő úgy látja, hogy ellenfeleik újra fenyegetőznek. 

Mi nem fenyegetünk, de azt se szeretjük, ha bennünket fenyegetnek. Nem is ajánljuk senkinek. Hátha a végén még komolyan vesszük 

– mondta, és megtette a bejelentését is: eszerint „a rend kedvéért” bevezetik, hogy az európai parlamenti képviselőknek, a mostaniaknak is, el kell készíteniük azt a fajta vagyonbevallást, amire bennünket magyar parlamenti képviselőket kötelez a törvény – mondta még a Várkert Bazárban a miniszterelnök.

Már be is nyújtották a törvényjavaslatot

Az atv.hu összeállítása szerint péntek késő délután két kormánypárti képviselő, Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára és a KDNP képviselője, Juhász Hajnalka benyújtották a törvényjavaslatot a parlamentnek.

A törvényjavaslat célja, hogy biztosítsa az európai parlamenti képviselők elszámoltathatóságát és vagyoni helyzetük átláthatóságát 

– írják a törvényjavaslat általános indoklásában.

Tekintettel arra, hogy a magyar vagyonnyilatkozat-tételi szabályok szigorúbbak az uniós szabályoknál, a javaslat az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény rendelkezéseit egészíti ki egy olyan vagyonnyilatkozati szabályrendszerrel, amely az országgyűlési képviselők esetében már alkalmazandó.

„A javaslat összhangban van 1976. szeptember 20-i (…) az Európai Parlament tagjainak közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány 13. cikk (3) bekezdésével. Ez lehetőséget biztosít a tagállamok számára, hogy nemzeti jogukban az európai parlamenti képviselő mandátumának visszavonásáról, a megbízatás megszűnéséről saját hatáskörben állapítsanak meg szabályokat” – mutatnak rá az indoklásban.

Ilyen esetben az említett okmány alapján nem az Európai Parlament dönt a képviselő mandátumának megszűnéséről – e jogkör a tagállamot illeti meg −, hanem az illetékes nemzeti hatóságok a megszűnéséről tájékoztatják az Európai Parlamentet

– tartalmazza a dokumentum. A portál szerint fontos kiemelni, hogy a módosítás nem érinti az Európai Parlament által előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget, ez attól független tagállami szabályozásként kerül bevezetésre. A szabályozás az uniós normák tiszteletben tartása mellett tagállami hatáskörben meghatározott eljárást alkalmaz a transzparencia erősítése érdekében – írják a javaslat indoklásában.

A NVB dönthet az EP-képviselői mandátum megszűnéséről?

A részletes indoklás kimondja: a javaslat egyértelműsíti, hogy az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásával kapcsolatos kérdésekben az Európai Unió joga szerint „a tagállami illetékes hatóságnak a Nemzeti Választási Bizottság minősül”.

Az európai parlamenti képviselők részére előírt uniós vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségtől független, a magyar országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatával azonos tartalmú vagyonnyilatkozat önálló eljárási szabályok szerinti megtételének követelményét rögzít a javaslat.

Az e törvény szerinti vagyonnyilatkozatot az európai parlamenti választásokat követően az Európai Parlament első plenáris ülésének végéig, vagy – amennyiben az európai parlamenti képviselő a munkáját ezt követően kezdi meg – a képviselő mandátumának Európai Parlament általi igazolását követő 30 napon belül majd évente – és a megbízatás megszűnését követően – kell megtenni.

Az EP-képviselő családtagjának is vagyonnyilatkozatot kell tenni, de ebbe csak a Nemzeti Választási Bizottság tagjai tekinthetnek be az európai parlamenti képviselő vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárás során. A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség megsértése esetén a Nemzeti Választási Bizottság dönt a képviselő megbízatásának megszűnéséről.

Az átmeneti rendelkezés értelmében pedig a jelenlegi EP-képviselők is kötelesek az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatával azonos tartalmú vagyonnyilatkozatot tenni – a törvény hatályba lépését követő 60 napon belül. Az EP-képviselő vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárást az NVB – az eljárás sajátosságaira tekintettel – zárt ülésen folytatja le, és mivel a Nemzeti Választási Bizottság ülései főszabály szerint nyilvánosak, indokolt a zárt ülés szabályairól rendelkezni.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!