Ahogy arról az Origo is beszámolt megtartotta ünnepi rendezvényét szombaton a Tisza Párt Budapesten.
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint Magyar Péter elirigyelte a nemzeti konzultációt, miközben udvarolt a Pride-világnak, hiszen rendezvényén három genderaktivista is részt vett.
Még a korábbi 444-es újságíró Magyari Péter is nemzeti konzultációnak nevezte Magyar Péter népszavazását a Partizán műsorában.
A Tisza Párt elnöke azt mondta, megszervezik a valaha volt legnagyobb közös mozgalmat, ahol minden 16 év feletti elmondhatja, hogy milyen országot szeretne.
"Arra kérek minden magyar embert, akinek fontos a családja, az otthona és a hazája, hogy vegyen részt a Nemzet Hangja elnevezésű népszavazáson. Jelöljük ki együtt hazánk jövőjének sarokköveit, döntsük el közösen a következő kérdéseket, szabjuk meg együtt a következő magyar kormány feladatait!" - fogalmazott.
Magyar Péter közölte: a kérdőív 12 + 1 kérdést tartalmaz.
A kérdések között több olyan is szerepel, amelyekről már korábban bebizonyosodott, hogy nem lehet róluk szavazni, van, amelyikkel kapcsolatban erről az Alkotmánybíróság is állást foglalt.
Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a szombaton bejelentett tiszás ígéretek szerinte az államcsődhöz vezetnének.