Menczer Tamás: A guruló dollárok és eurók útját el kell zárni

Vágólapra másolva!
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint itt az ideje az Orbán Viktor által bejelentett tavaszi nagytakarításnak, mivel a külföldről irányított és finanszírozott újságírók, NGO-k, szervezetek és politikusok évek óta szabadon tevékenykednek Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás a legújabb Facebook-bejegyzésében amellett áll ki, hogy mindenképpen itt az ideje annak, hogy véget érjen a külföldi politikai erők pénzen megvett magyarországi befolyásszerzésének.

Amiről a miniszterelnök beszélt, a tavaszi nagytakarítás, az valóban arra vonatkozik, hogy évek óta külföldről irányított és finanszírozott erők vannak Magyarországon. Újságírók, NGO-k, szervezetek, talán politikusok is. És amikor a talánt odatettem, akkor lehet, hogy nagyon udvarias voltam és diplomatikus. És három helyről kaptak pénzt: az amerikai demokratáktól, Brüsszelből és Soroséktól.

Roppant káros, rossz és veszélyes, ezért be is kell fejezni, hogy itt ilyen kitartott figurák, külföldről finanszírozott és irányított, kitartott figurák külföldi érdekeket képviselnek Magyarországon a magyar érdekekkel szemben. Na, ezt akarjuk befejezni, és ez a nagytakarítás.

– mondja Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi média oldalának a bejegyzésében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!