„Büszke vagyok arra, hogy olyan elődeink, olyan hőseink vannak, akik hajlandóak voltak mindent, hogyha kell még az életüket is feláldozni a hazájukért. És büszke vagyok arra is, hogy a forradalom hősei azt mondták, hogy nem akarnak szabadság nélkül élni, ugyanis a szabadság nélküli élet az nem élet" – mondta Menczer Tamás.
A politikus hangsúlyozta, hogy a magyar nép számára a szabadság elengedhetetlen, és ha azt elveszik, úgy érezzük, mintha a levegő fogyna körülöttünk.
Fuldoklunk, megfulladunk, és éppen ezért a szabadságot vissza kell szerezni
– tette hozzá.
Menczer Tamás szerint a '48-as forradalmárok példát mutattak a világnak, amikor kiálltak a magyarok méltóságáért és tiszteletéért. Rámutatott, hogy a magyaroknak a szabadságért és a tiszteletért mindig meg kellett küzdeniük, mert azt soha nem adták ingyen.
„Az elődök ismerték azt az örök igazságot, hogy a mi harcunkat helyettünk nem vívja meg senki, a magyarok szabadságáért helyettünk senki nem fog megküzdeni. Elődeink vállalták a küzdelmet és vállalták a harcot. Hálánk és tiszteletünk a '48-as hősök felé múlhatatlan és örök" – zárta gondolatait Menczer.
Kövesse nálunk a nemzeti ünnep legfontosabb történéseit percről percre.