Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMenczer Tamás szerint
a tagállamok vezetői ezt azért teszik, mert ha bevallanák azt, hogy ez idáig tévedtek és a döntéseik rosszak voltak, és mik azoknak a következményei az európai emberekre nézve, akkor vállalniuk kellene a politikai felelősséget, és azt kellene mondaniuk, hogy lemondanak.
Hozzátette, hogy az európai emberek egyébként is érzik az energiaárat, valamint a háború és a szankciók költségeit. Ugyanakkor ezen államok vezetői nem akarnak lemondani.
Az egyetlen út, amit most látnak, szerintem az az, hogy padlógázzal mennek tovább abba az irányba, amelybe eddig is haladtak. Ugyan az rossz, az irány rossz, de mégis, mint egy részeg sofőr, elvesztve a kontrollt az autó és saját maga felett, padlógázzal mennek abba az irányba, amely biztonság szempontjából gazdaságilag és minden szempontból tönkretette vagy rombolta eddig is Európát, és rombolná a jövőre nézve is
– mondta az országgyűlési képviselő.