„Bármit fogyasztasz, káros, törvénytelen és hallucinációkat okoz” – írta Menczer Tamás, majd hozzátette: Magyar Péter azt képzeli, hogy a miniszterelnök felesége szóba áll vele. „Egy ilyennel? Ne viccelj…” – fogalmazott.
A kommunikációs igazgató ezután célzottan nekiment Magyar Péter személyes életének is, utalva arra, hogy új párkapcsolatában lehallgatás is felmerülhet:
Tényleg, ha már itt tartunk, az új barátnődet lehallgattad már, Poloska?
A posztban Menczer Tamás azt is hangsúlyozta: Orbán Viktor vagyonnyilatkozata 35 éve nyilvános, míg szerinte Magyar Péter „egy csaló”.
A bejegyzés végén Menczer Tamás egyértelművé tette: szerinte hamarosan eltűnik a közéletből Magyar Péter is, ahogy korábban az SZDSZ, a Momentum és Márki-Zay Péter is eltűntek.
„Gyáva vagy és gyenge” – írta, majd hozzátette: „Jön a nagytakarítás, Poloska!”