Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huKorábban a Világgazdaság megírta, hogy törvényben tiltaná be a laboratóriumi húsok előállítását és forgalmazását a kormány, az erről szóló, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott előterjesztést már tárgysorozatba is vették. A törvényjavaslat abból indul ki, hogy a hagyományos élelmiszer-termelés az agrárium és a vidéki életkörülmények egészére kedvező hatást gyakorol, illetve
fontos, hogy étkezésünk alapját a jó minőségű és természetes alapanyagokból előállított élelmiszerek képezzék.
Mivel pedig az élelmiszerek folyamatosan bekerülnek és jelentős hányadukban be is épülnek az emberi szervezetbe, mindent meg kell tenni a lehetséges negatív hatások kizárása, illetve csökkentése érdekében a műhús esetében is.

Fotó: Getty Images via AFP
Miért van szükség arra, hogy hazánk teljes tilalmat vezessen be a műhúsra?
A témával kapcsolatban megkérdeztük Nagy István agrárminisztert, aki a tiltás szükségességével kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy ragaszkodni kell ahhoz, hogy minden élelmiszert a termőföldhöz kötve állítsunk elő. A kultúra ott kezdődött, amikor az ember földet kezdett művelni, és addig tart, amíg megműveli.
Ha a termőföldtől elválasztjuk az élelmiszer-termelést, akkor minden hagyományunktól, minden kultúránktól eltávolodunk, identitásunkat veszítjük, ez pedig gyökértelenséghez vezethet. Az európai létforma kerül veszélybe, ha elfogadjuk a művileg előállított húsok forgalmazását.
A tárcavezető szerint emellett elengedhetetlen, hogy étkezésünk alapját a jó minőségű és természetes alapanyagokból előállított élelmiszerek jelentsék. Az élelmiszerek folyamatosan bekerülnek, és jelentős hányadukban be is épülnek az emberi szervezetbe. Ebből következően mindent meg kell tenni a lehetséges negatív hatások kizárása, illetőleg csökkentése érdekében. Ezért is kell a lehető legszigorúbb szabályokat meghozni műhús előállításával és forgalmazásával kapcsolatban.
Az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslat kizárólag az orvosi és állatgyógyászati célú felhasználást engedélyezné, minden más esetben szigorúan tiltaná a műhús előállítását és forgalmazását hazánkban.
Meg kell becsülni a magyar gazdák munkáját
Nagy István arról is beszélt, hogy háborúk és járványok váltak a mindennapok részévé, ebben a helyzetben nem győzi hangsúlyozni, hogy meg kell becsülni a normalitást, a hagyományokat és a gazdák munkáját, akik két lábbal a földön állnak. Hangsúlyozta azt is, hogy az emberek egy része ugyanis eltávolodott a természettől, álromantika alakul ki az élővilág kapcsán. Leszögezte:
a társadalom többségének meg kell értenie, hogy a gazdák nélkül nincs élelmiszer és nincs jövő sem. Ezért azon dolgozunk, hogy miként tudjuk a gazdatársadalom számára a társadalmi elismertséget helyreállítani. A magyar kormány elkötelezett a hagyományos vidéki életforma megőrzése és megerősítése mellett. Ezt a célt szolgálják azok a történelmi mértékű források is, amelyeknek köszönhetően teljesen megújul a magyar mezőgazdaság és élelmiszer-termelés.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK