Nagy István: A szakemberek a ragadós száj- és körömfájás vírusának lokalizálásán dolgoznak

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Teljes erőfeszítéssel dolgoznak a ragadós száj- és körömfájás vírusának lokalizálásán a szakemberek, akik a legjobbat akarják, és a leghatározottabban szeretnék elérni, hogy meg tudják fékezni ezt a vírust – mondta az agrárminiszter pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Vágólapra másolva!

Nagy István a Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen található szarvasmarhatelep közeléből jelentkezett, ahol megjelent újra Magyarországon a veszélyes vírus.

ragadós száj- és körömfájás
2025. március 27. Ez az egyike annak a négy szlovákiai határátkelőnek, ahol teherautók számára fertőtlenítő szőnyegeket tettek ki a ragadós száj- és körömfájás terjedésének veszélye miatt
Fotó: Lukas Kabon / Anadolu az AFP-n keresztül

A miniszter kiemelte, folytatódik a küzdelem a ragadós száj- és körömfájás vírusa ellen. A vírus terjedéséről elmondta, hogy január 10-én Németországban kezdődött, aztán Magyarországon Kisbajcson, majd Szlovákia több településén jelent meg, és most újra Magyarországon, itt, Levélen. Nagy István a közösségi médiában olvasható vélemények miatt mindenkit arra kért, hogy fogadja el a szakemberek szakértelmét, hiszen ők értenek hozzá.

Egyúttal mindenkit arra kért, hogy tartsa be a szakemberek ajánlásait.

„Fáj a szívem nekem is minden egyes jószágért, hiszen mi tenyészteni szeretnénk ezeket a jószágokat. De az a helyzet, hogy ha nem lokalizáljuk itt a vírust, akkor Magyarország egész szarvasmarha-állományát, juhállományát és sertésállományát hozzuk veszélybe. Minden egyes állat áldozathozatala itt a többi telepünk állatait tudja megvédeni” – fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, mindez védi az embereket is, hiszen az élelmiszerünk biztonsága mindig elsődleges kell, hogy legyen. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nemzetközi szabályok vannak, amelyeket be kell tartani. 

„Ha bármit nem úgy teszünk, ahogy a nemzetközi szabványok előírják, akkor Magyarországról egy gramm tejet, egy gramm húst, egyetlen egy élő állatot sem lehet exportálni sehová külföldre. Ezért nagyon fontos, hogy a szakma etikettje, protokollja szerint kell a védekezést végrehajtanunk” – jelentette ki a tárcavezető.

Erre tekintettel Nagy István azt kérte, hogy „legyünk fegyelmezettek és küzdjünk meg közösen ezzel a vírussal, hiszen ez mindnyájunk érdeke”.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!