Megkezdődött a magyar kontingens váltása a NATO koszovói békefenntartó missziójában

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A csaknem 280 tagú új állomány az átadás-átvétel után áprilistól szeptemberig teljesít szolgálatot a NATO koszovói békefenntartó missziójában - tájékoztott a Honvédelmi Minisztérium hétfőn.
Vágólapra másolva!

A magyar kormány számára kiemelt jelentőségű a Nyugat-Balkán stabilitása, ezért a NATO legnagyobb szárazföldi missziójában, a koszovói NATO békefenntartó misszióban (KFOR) Magyarország a kezdetektől részt vesz, ma pedig már az egyik legnagyobb hozzájáruló nemzet.

Fotó: Sztaniszlav Horvath / Honvédelmi Minisztérium

A Magyar Honvédség több vezető pozíció betöltését is vállalta a műveletben: 2021 októberétől egy éven át Kajári Ferenc vezérőrnagy volt a misszió parancsnoka, 2023 októbere óta pedig a Magyar Honvédség adja a KFOR-törzsfőnök műveleti helyettese beosztását  - tartalmazza a közlemény.

Az újonnan kiutazó kontingens az első, amelynek felkészítéséért a légierő volt a felelős. A váltás után a hazatérő katonák tapasztalataik megosztásával hozzájárulnak a jövőbeni missziók sikeres végrehajtásához és az újonnan érkező állomány felkészítéséhez is.

A tájékoztatás szerint az állomány csaknem 70 százaléka a győri, szolnoki és kecskeméti bázisról érkező katonákból áll. A missziót megelőző, több hónapos felkészülésen a katonák a győri MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred szervezésében és bázisán elsajátították és begyakorolták a békefenntartó alapfeladatokat, köztük az ellenőrző-áteresztő és megfigyelőpontok működtetését.

Fotó: Honvédelmi Minisztérium / Honvédelmi Minisztérium

A magyar kontingens fő feladata a tömegkezelési feladatok végrehajtása mellett az úgynevezett "Fire Phobia-kiképzés" (tűziszonyleküzdés) biztosítása.

A légierő hangsúlyosabb részvételét jelzi - folytatták-, hogy márciustól a Magyar Honvédség egyik Airbus H145M típusú helikoptere a légi támogatási feladatokat ellátó speciális helikopteres alegységben vesz részt a misszió légi műveleteinek támogatásában, emellett a korábbinál fejlettebb, nagyobb hatótávolságú Skylark pilóta nélküli felderítő repülőgép is Koszovóba kerül.

Fotó: Honvédelmi Minisztérium / Honvédelmi Minisztérium

A missziónak felajánlott képességek mindegyike a korábbiakhoz képest tovább bővíti a KFOR-misszió feladatvégrehajtási lehetőségeit. Ez egyúttal elősegíti, hogy a magyar katonák az újonnan beszerzett eszközöket és rendszereket valós műveleti környezetben is alkalmazzák - olvasható a tárca közleményében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!