Novemberben átlagosan 39 600 forint kiegészítő emelést kapnak a nyugdíjasok

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A kormány elkötelezett amellett, hogy a nyugdíjasok számára stabil és kiszámítható életkörülményeket biztosítson. Idén januárban a kormány 3,2 százalékkal emelte a nyugdíjakat, amely mintegy 2,5 millió nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő számára jelentett érdemi segítséget. A kormány 2025-re vonatkozó inflációs várakozása 4,5 százalékra módosult, ezért a nyugdíjasoknak novemberben összesen 91 milliárd forintnyi kompenzáció jár. Ez fejenként átlagosan több mint 39.600 forintot jelent, ezt a pénzt minden nyugdíjas számára biztosítja a kormány - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Vágólapra másolva!

A minisztérium emlékeztetett, hogy idén januárban  

a kormány 3,2 százalékkal emelte a nyugdíjakat, amely közel 2,5 millió nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő számára jelentett érdemi segítséget.

Hozzátették, hogy ez az emelés éves szinten összesen 200 milliárd forintot, egy átlagos öregségi nyugdíjas esetében a – 13. havi nyugdíj korrekciójával együtt – 97 500 forintot jelentett.

Majd ismertette, hogy a törvény értelmében, ha szeptemberben az egész évre várható infláció a januári emelés mértékét meghaladja, novemberben – januártól visszamenőleges – korrekciót kell végrehajtani.

A kormány 2025-re vonatkozó várakozása 4,5 százalékra módosult, ezért novemberben 1,3 százalékos kiegészítő emelést alkalmaz, azaz a közel 2,5 millió nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő számára 91 milliárd forintnyi kompenzációt fizet ki. Egy átlagos öregségi nyugdíjas számára a nyugdíjkorrekció miatti különbözet éves szinten – a 13. havi nyugdíj korrekciójával együtt – több mint 39.600 forintot jelent majd. 

Ebből 36.550 forintot a novemberi nyugdíjával együtt, egy összegben, 3.050 forintot pedig a december havi nyugdíjával, emelt összegben kap kézhez a nyugdíjas – közölték. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelte, hogy a kormány folyamatosan igyekszik javítani az idősek életkörülményein. Megemlítették, hogy ennek érdekében megvédték a 13. havi nyugdíjat, valamint bevezették az áfa-visszatérítési programot is az alapvető élelmiszerek vásárlása esetén.

Mindezek mellett a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében akár 3 millió forint vissza nem térítendő támogatással hozzájárul, hogy a kistelepüléseken élő idősek korszerű, biztonságos és fenntartható otthonokban élhessenek. 

- írták. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!