Rangos díjat adott át Matteo Salvininek a miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerdán átadta Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettesnek és a Liga kormánypárt elnökének a Hunyadi János-díjat Brüsszelben. A díjat olyan kiemelkedő személyiségeknek adják át, akik sokat tettek Európa szabadságáért és függetlenségéért.
Vágólapra másolva!

A Polgári Magyarországért Alapítvány elismerését idén Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes vehette át, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök adott át. 

A kormányfő úgy fogalmazott: börtön fenyegette azt az államférfit, aki hazáját és az Európát védte. Mint mondta, Salvinit a globalisták üldözték, mert szembeszállt velük.  

A Liga kormánypárt elnöke nem büntetést, hanem kitüntetést érdemel – húzta alá Orván Viktor. 

Itt a mai napon másodszor győzedelmeskedik az igazság. Felidézte a kormányfő, hogy először akkor győzött, amikor a bíróság felmentette Matteo Salvinit. Kiderült, hogy minden hazugság volt, politikai alapú boszorkányüldözés

– fogalmazott a kormányfő

„Tiszteletünk és elismerésünk jeléül Salvini elnök úr ma átveheti a nemzetek védelmezőinek kijáró Hunyadi-díjat” – jelentette be Orbán Viktor. 

Az ünnepélyes díjátadón Hunyadi Jánoshoz, a magyar hadtörténelem egyik leghíresebb alakjához hasonlította Matteo Salvinit, aki a hadvezérhez hasonlóan hősiesen megvédte Európa határait a külső nyomástól. 

A második Hunyadi János-díjat az illegális bevándorlással szemben tanúsított bátor kiállása miatt ítélték oda Matteo Salvininek. 

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európa jövője elképzelhetetlen Olaszország nélkül. A kormányfő kijelentette: „Az olaszok tettek bennünket civilizálttá, kifinomulttá és szabaddá.” Hozzátette, hogy Magyarország volt az első európai állam, és a jelenben sikeresen megállították az illegális migrációt. Ugyanezt az utat követte Olaszország is, amely az első olyan Európai Uniós alapító tagállam, ahol patrióta szuverenista erők kormányra jutottak. 

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Matteo Salvini munkája még nem ért véget, hiszen Európát "soha nem látott tömegek" árasztják el. Orbán Viktor szerint 2015 óta mintegy 9 millió illegális migráns érkezett Európába, ami megfelel a Soros-tervben 2015-ben megismert éves egymilliós migrációs számnak. 

Ha a migránsok egyetlen országot alkotnának, az ma az Európai Unió 15. legnagyobb országa lenne”

– fogalmazott. 

Orbán Viktor rámutatott arra, hogy a migráció három fő útvonalon zajlik: a magyar határon keresztül szárazföldön, az olasz tengeri útvonalon, valamint az Ibériai-félszigeten át. Hangsúlyozta, hogy Magyarország az elsők között lépett fel az illegális migráció ellen, míg Olaszország Salvini vezetésével a tengeri határokat védte meg. „Itáliában és Hungáriában is patrióták vannak már kormányon, Ibéria még várat magára, de remélem, Santiago Abascal nem késlekedik túl sokat” – mondta. 

Orbán Viktor arra is kitért beszédében, hogy Brüsszelben véget ért a progresszív liberalizmus kora.

A miniszterelnök szerint Brüsszelben a progresszív liberalizmus korszaka lejárt, és világszerte patrióta erők veszik át az irányítást, összhangban az Atlanti-óceán túloldalán zajló folyamatokkal. Rámutatott, hogy a progresszívek ma uralják Brüsszelt, de ha ezen nem változtatnak, Európa a szemünk láttára hullik szét. 

A brüsszeli liberális elit nem maradhat a helyén, Európának új patrióta vezetésre van szüksége, amely a nemzetek Európáját erősíti 

– jelentette ki. 

Orbán Viktor átadta Matteo Salvininek a Hunyadi János-díjat, OrbánViktor, 2025.03.19.
Brüsszel, 2025. március 19. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) Hunyadi János-díjának átadásán Brüsszelben 2025. március 19-én. A PMA második alkalommal odaítélt Hunyadi János-díját Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettesnek adta át Orbán Viktor.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán szerint a Soros-hálózat embereit ki kell zárni az Európai Bizottságból, a korrupt lobbistákat pedig el kell távolítani az Európai Parlamentből. „Az Európai Unió nem lehet olyan pénzügyi hálózat, amely a nemzeti kormányok meggyengítését célozza” – tette hozzá, majd megjegyezte, hogy az Egyesült Államokban zajló politikai tisztogatáshoz hasonló lépésekre van szükség Európában is. 

A kormányfő szerint Európa jövője a tét, és a harcot nem szabad feladni, még akkor sem, ha jelenleg a brüsszeli vezetésben többségben vannak a progresszív liberálisok. Matteo Salvininek átadva egy díjat hangsúlyozta: 

Amit teszel, az nemcsak helyes, hanem Európa sorsát alakítja.

Végül hozzátette: „Bízom benne, hogy ez a kitüntetés erőt ad neked a nehezebb időkben. Isten óvjon téged, Matteo! Isten óvja Olaszországot! Isten óvja Európát!”

A díjátadót megelőzően a a miniszterelnök a Polgári Magyarországért Alapítvány ösztöndíjasaival találkozott, melyről beszámolt közösségi oldalán is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!