Percről percre
március 15. nemzeti ünnepA Kálvin tértől az Astoriáig álló tömeg hallgatta Orbán Viktor ünnepi beszédét
Frissült:
2025. március 15. 10:09
Olvasási idő: 1 perc
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Idén a tömegből hallgattam a miniszterelnök ünnepi beszédét. A baloldali médiumoknak is elmondtam, hogy bár még ki kell elemezni, de nagyon jó és lelkesítő volt. A kellemetlen időjárás ellenére is nagyon sokan kint voltak.
- írta közösségi oldalán a Megafon véleményvezére.
A Magyar Nemzeti Múzeumnál együtt hallgatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédjét Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos, Vejkey Imre országgyűlési képviselő, Kövér László házelnök, Tuzson Bence igazságügyi miniszter valamint Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő.
Nehéz meló."
– közölte az Alapjogokért Központ főigazgatója.
Máséra nem vágyunk, ezt viszont nem adjuk!”
– tette hozzá közösségi oldalán a Fidesz frakcióvezetője.
Pontosan ezért nem kérünk se a migránsokból, se a háborúból, se a genderideológiából. Mi egy magyar országban szeretnénk élni, és ebből nem adunk, SOHA!”
– írta Filep Dávid, a Megafon véleményvezére.



Orbán Viktor szerint Ukrajna EU-csatlakozása ügyében meg kell kérdezni az embereket. Irány a véleménynyilvánító szavazás! A kormányfő arról is beszélt, hogy március 15-e után az április törvények jöttek. Most jön a húsvéti nagytakarítás, mert átteleltek a poloskák! Túl sok mindent éltek túl, és túl sokszor váltottak már köpönyeget – tette hozzá.
Most Weber-fiókák kárognak fölöttünk, tavaszi szél vizet áraszt, hagy vigye őket.”
Orbán Viktor szerint Ukrajna EU-csatlakozása ügyében meg kell kérdezni az embereket. Irány a véleménynyilvánító szavazás! A kormányfő arról is beszélt, hogy március 15-e után az április törvények jöttek. Most jön a húsvéti nagytakarítás, mert átteleltek a poloskák! Túl sok mindent éltek túl, és túl sokszor váltottak már köpönyeget – tette hozzá.
Most Weber-fiókák kárognak fölöttünk, tavaszi szél vizet áraszt, hagy vigye őket.”
Az adócsökkentés révén hosszú évtizedekre biztosítják a magyar családok megélhetését – mondta Orbán Viktor. A birodalom gyarmatosítani akarja Ukrajnát.
Brüsszel visszaél a hatalmával, ahogyan az Bécs esetében történt – mondta. Nem hátat kell fordítanunk az uniónak, hanem el kell foglalnunk, Brüsszelben is eljön az idő és minden számlát ki fogunk egyenlíteni - tette hozzá. Visszaszerezzük a nemzettől törvénytelenül elkonfiskált jogainkat – mondta. A birodalmak természetüktől fogva éhesek, és mindig új gyarmatra fáj a foguk – ismertette a kormányfő.
Itt Magyarországon 15 év alatt a birodalommal vívott csaták árnyékában felépült az egyetlen patrióta gazdaságpolitika.”
Kibírtuk a háború három évét is – tette hozzá.
Mindennek ellenére megcsináljuk Európa legnagyobb adócsökkentését.”
Dicsőség minden magyarnak, aki nem térdelt le Brüsszel előtt, és nem hódolt be az amerikai birodalomnak, mi el tudunk számolni a gyermekeinknek – mondta Orbán Viktor. A magyar szabadságharcok titka régen és ma is ugyanaz, a magyar a nemzetéért is harcol – tette hozzá. Mi vagyunk a szabadság népe, nem tudunk meglenni szabadság és nemzet nélkül. Ezekért élünk és halunk – tette hozzá.
A szabadság a nemzeté, máséra nem vágyunk, de nem vehetik el tőlünk a mostani nemzetet. Nem kötünk alkut, nem, nem, soha!”
A mi szabadságharcunk nemcsak a magyarok, a csatát most a nyugati világ lelkéért vívjuk. Az európai birodalom át akarja terelni a gyermekink és unokáink világát a természetellenes világba, a béke helyet a háború isteninek akar áldozni.”
Mi nem adtuk meg magunkat, és nem hagytuk, hogy elfoglalják a kormányt és a parlamentet. 15 éve nem bírnak velünk, és minden fegyverük kicsorbult rajtuk – mondta a kormányfő. Négy választást nyertünk zsinórban, és nem horpadnak be a védvonalaink – tette hozzá. A nyugati világ patriótái erőre kaptak, és győztek – mondta
Miért kíváncsi ránk a fél világ? Mi van nekünk, ami nekik ott Nyugaton nincs, hanem csak nekünk? – tette fel a kérdést a kormányfő. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar nemzet akkor van elemében amikor a szabadságáért harcol – mondta Orbán Viktor.
Szabadságharcosok vagyunk, és tudjuk, hogyan kell kivívni és megvédeni a szabadságot, ez a mi DNS-ünk, és erre van szüksége a világon.”
A jövő nem a birodalmaké, hanem a Patrióta nemzeteké – mondta Orbán Viktor. Azt is mondták, hogy el vagyunk szigetelve, majd pedig egész Európa a magyaroktól volt hangos 1848-ban és 1956-ban is – mondta a kormányfő. Ezt mondták most is, hogy el vagyunk szigetelve, mégis mindenki ránk kíváncsi – tette hozzá.
Orbán Viktor kormányfő a beszéde elején azt mondta, a magyar szabadság eszméje évszázadok óta gomolyog az idő és a történelem égboltján.
Még sok ezer évig halad majd a maga útján.”
A magyar szabadság eszménye időtlen – tette hozzá. 177 éve a magyar szabadság formát öltött, és eljött közénk. Március 15-e a magyarok minden nemzedéke számára rendelt nap, és ez így marad amíg egyetlen magyar él a Földön – tette hozzá.
Kezdődik Orbán Viktor beszéde.


Elkezdődött az ünnepi műsor a Múzeumkertben.


A Patrióta Extra stúdiójában Lánczi András filozófus és Békés Márton, a 21. század intézet igazgató elemzi Orbán Viktor ünnepi beszédét.
Orbán Viktor kormányfő többször is emlékezetes beszédeket mondott a nemzeti ünnepen, így többek között az új alaptörvényről, az illegális bevándorlásról és az ukrajnai háborúról is szólt a mögöttünk hagyott március 15-i ünnepeken. Most összegyűjtöttük a miniszterelnök legemlékezetesebb beszédeit.