Orbán Viktor: A szavazás fő kérdése, hogy belerokkannunk-e Ukrajna csatlakozásába – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A mi szabadságharcunk, éppúgy, mint 1848-ban, most sem csak a magyarok ügye, azt a nyugati világ lelkéért vívják. Át akarják terelni a gyermekeink és az unokáink nemzedékét a természetellenes életmódok káoszába, és a béke helyett a háború isteneinek a szolgálatába akarnak állítani minket – mondta Orbán Viktor kormányfő március 15-i beszédében a Múzeumkertben. A miniszterelnök közölte, hódoltságot, és örökös tartományokat akar Brüsszel, adófizetőket és sohasem szabad magyarokat. A kormányfő beszédét rengetegen hallgatták, a tömeg az Astoriától a Kálvin térig állt.
Vágólapra másolva!

A magyar szabadság eszméje évszázadok óta gomolyog az idő és a történelem égboltján. Eredete ezer évre visszanyúlik, és biztos, hogy még ezer évig halad a csillagok között – fogalmazott Orbán Viktor a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Nemzeti Múzeum előtt tartott beszédében.

A miniszterelnök elmondta, hogy 177 évvel ezelőtt a magyar szabadság formát nyert, alakot öltött, és eljött közénk.

Mint mondta, március 15-e a magyarok minden nemzedéke számára rendelt nap, és ez így marad, míg egyetlen magyar is él a Földön. – Dicsőség a márciusi ifjaknak! – tette hozzá. Jelezte, hogy a nagy boldog tavaszi belefeledkezés előtt emlékeztetni kell egymást néhány dologra, a közös nemzeti hivatásunkra és a haza mindent megelőző, gyámolítást és szolgálatot követelő ügyére.

 

Mi vagyunk a jövő

A miniszterelnök emlékeztetett: hosszú évek óta hallgatjuk, azt mondják, mi vagyunk a múlt. Ezt mondták '48-ban is, és '56-ban is. Ezt mondják most is: a jövő a szivárványos birodalomé – hangsúlyozta. Orbán Viktor hozzátette: a víz túloldalán fordulat történt, és kiderült: mi vagyunk a jövő. – A jövő a patriótáké, és a független nemzeteké – tette hozzá. Mint mondta, azt is állították, hogy el vagyunk szigetelve. – Ezt mondták '48-ban is, aztán egész Európa a magyaroktól volt hangos. Még Bécsben is egy budai polgár vezette a lázadó erőket. 

Ezt mondták '56-ban is, de végül mi ütöttük ki az első téglát a berlini falból, ami elhozta a szabadságot egész Európának. Ezt mondják most is, és mégis mindenki ránk kíváncsi”

– fogalmazott.

– Miért kíváncsi ránk a fél világ? Biztosan nem a gazdaságunk, vagy a haderőnk miatt – jelentette ki. Mint mondta, van olyan nemzet, amelynek a kereskedés az eleme, van olyan, amelynek a filozófia, a másiknak a művészet, és van, akinek a tudományok. A magyarok eleme a szabadság. A magyar ember akkor van elemében, amikor a szabadságáért harcol – fogalmazott. A miniszterelnök elmondta, hogy most is talpon maradtunk egy világbirodalom ellenében, miénk a nagy titok, ezért jön hozzánk a fél világ, Bécstől Washingtonig.

 

Nem csak a mi ügyünk

A mi szabadságharcunk, éppúgy, mint 1848-ban, most sem csak a magyarok ügye, azt a nyugati világ lelkéért vívják. Át akarják terelni a gyermekeink és az unokáink nemzedékét a természetellenes életmódok káoszába, és a béke helyett a háború isteneinek a szolgálatába akarnak állítani minket”

– mondta. Mint jelezte, nem adtuk meg magunkat és nem engedtük, hogy elfoglalják sem a parlamentet, sem a kormányt, sem az országot.

Tizenöt éve már, hogy nem bírnak velünk – szögezte le a kormányfő, hozzáétette: nem horpadnak be a védvonalaink. Elmondta, hogy a szél megfordult, a nyugati világ patriótái erőre kaptak és győztek, a nyugati világ lelkéért vívott küzdelemben ma mi állunk győzelemre. A miniszerelnök szerint büszkék lehetünk, mert a világméretű szabadságharcban mi törtük az utat és a magyar zászló ma is büszkén lobog.

Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a Múzeumkertben
Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem, nem, soha!

A magyar szabadságharcok titka régen és ma is ugyanaz. 

A magyar sohasem csak magáért, a nemzetéért is harcol. Mi vagyunk a szabadság népe, két dolog nélkül nem tudunk meglenni. Ezekért élünk, és ezekért halunk meg. Úgy ahogy mi akarjuk, szabad magyarként”

– folytatta. Mint mondta, nem kötünk alkut, „nem, nem, soha!” Kijelentette: ahogy a nemzet örök, úgy a birodalmak sem változnak. 

Hódoltságot, és örökös tartományokat akar Brüsszel, adófizetőket és sohasem szabad magyarokat”

– jegyezte meg. Orbán Viktor párhuzamot vont: Brüsszel épp úgy akar uralkodni rajtunk, mint régen Bécs tette. Azt mondta, nem kifelé, hanem befelé kell menni. – Elfoglaljuk, és megváltoztatjuk – szögezte le. Hozzátette: eljön az idő, és minden számlát ki fogunk egyenlíteni Brüsszelben.

 

A Brüsszelből fizetett labancaikat pedig postafordultával visszaküldjük, hadd boldogítsák egymást az EP-ben – jelentette ki. Orbán Viktor szerint a birodalmak természetüknél fogva éhesek, bendőjük feneketlen, de a magyar tudja, szabadnak lenni nem csak felemelő érzés, de kifizető dolog is. Munka, gyarapodás, jólét, biztonság csak akkor jut nekünk, ha az elnyomók nem zsebelnek ki bennünket. Itt Magyarországon 15 év alatt felépítettük Európa egyetlen patrióta nemzetgazdaságát  – fogalmazott. Mint mondta, kibírtuk a háború három évét is. A miniszterelnök elmondta, hogy az orosz-ukrán háború miatt hazánk szenvedte el a legnagyobb veszteséget az EU-ban. Ám ennek ellenére is megvalósítják Európa legnagyobb adócsökkentését, és a magyar családok jövőjét hosszú évtizedekre biztosítjuk.

Budapest, 2025. március 15.
A videofelvételről készített képen résztvevők az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából tartott állami díszünnepségen a Múzeumkertnél 2025. március 15-én.
MTI/MTVA
Rengetegen voltak a Múzeumkertben
Fotó: - / Budapest, 2025. március 15. MTI/MTVA

Mint mondta, 

Európa fejest ugrott az orosz-ukrán háborúra, és senkivel nem tehetünk jót úgy, hogy tönkretesszük a hazánkat.”

A birodalom nem segíteni akar Ukrajnának, hanem gyarmatosítani akarja – tette hozzá. Egy válaszunk lehet: Uniót, de Ukrajna nélkül – szögezte le Orbán Viktor. A miniszterelnök emlékeztetett: egy éve az volt a kérdés, akarunk-e meghalni Ukrajnáért, most az a kérdés, akarunk-e belerokkanni Ukrajna csatlakozásába. 
Mint közölte, Magyarország nélkül nincs döntés Ukrajna EU-tagságáról, majd mindenkit a véleménynyilvánító szavazáson való részvételre buzdított. 

 

Húsvéti nagytakarítás lesz

Jön a húsvéti nagytakarítás, felszámoljak az árnyékhadsereget, a brüsszeli kegyenceket, akik pénzért a birodalom szekerét tolják – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor emlékeztetett: 

a mindenkori kegyencek túl sok mindent éltek túl, túl sokszor váltottak köpönyeget, 1848-ban császármadarak ültek a nyakunkban, most meg Weber-madarak kárognak a fejünk fölött. 

A miniszterelnök szerint éppen elég volt belőlük. Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket – mondta. A kormányfő szerint a sorsuk ugyanaz lesz, mint a labancoknak: legyőzzük őket újra és újra, mert „fényesebb a láncnál a kard”.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!