Szégyellje magát! – reagált Orbán Viktor az MSZP-s képviselőnek a parlamentben

Vágólapra másolva!
Ha arról beszélünk, hogy a közpénzekkel mi történik, akkor söprögessenek a saját házuk táján – így válaszolt Orbán Viktor kormányfő az Országgyűlésben a DK-s Kálmán Olgának, akinek óbudai párttársa jelenleg börtönben ül. A kormányfő beszélt arról is, hogy 2015-höz képest a 18 év alattiak esetében a súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élők száma 30 százalékról 12,8-re csökkent, a 18 és 64 év közöttiek esetében 20,5 százalékról 8,5-re csökkent, míg a 65 év felettiek esetében 12,7 százalékról 8,7-ra csökkent
Vágólapra másolva!

Vasárnap este volt labdarúgó mérközés, a magyar válogatott sajnos veszített, de látom, hogy örül ennek – fogalmazott Orbán Viktor az Országgyűlés azonnali kérdések órájában, a DK-s Kálmán Olgának válaszolva. A miniszterelnök utalt rá, hogy Kiss László, a III. kerület DK-s polgármestere a börtönből intézi a kerület ügyeit.

Ha arról beszélünk, hogy a közpénzekkel mi történik, akkor söprögessenek a saját házuk táján

– tette hozzá.

Az újpesti időközi választás kapcsán köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a voksoláson, majd gratulált a győztesnek. A kormányfő faramuci helyzetnek nevezte, hogy a jogerősen elítélt Varju László nyert a választáson. Szerinte érdemes elgondolkodni, hogy az ilyen helyzetekre találnak valamilyen jogi megoldást.

A törvényeket mindenkinek be kell tartania

– szögezte le.

Jelentős összeg gyermekétkeztetésre

2015-höz képest a 18 év alattiak esetében a súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élők száma 30 százalékról 12,8-re csökkent. A 18 és 64 év közöttiek esetében 20,5 százalékról 8,5-re csökkent, míg a 65 év felettiek esetében 12,7 százalékról 8,7-ra csökkent – válaszolta Orbán Viktor az MSZP-s Komjáthi Imrének. A kormányfő szerint van értelme, hogy az édesanyák teljes jövedelemadómentességet kapjanak, majd jelezte, hogy hétfőn benyújtották a harminc évnél fiatalabb édesanyák adómentességéről szóló indítványt.

2025-ben gyermekétkeztetésre annál is sokkal többet költünk, mint amennyit kér

– fogalmazott a miniszterelnök.

Jelezte, hogy 146 milliárd forintot költenek gyermekétkeztetésre, amit 650 ezer gyermeknek biztosítanak. Szót ejtett a magas árak letöréséről is az alapvető élelmiszereknél is, ami a legnehezebb körülmények között élő családokat és gyerekeket segíti.

A jegybank független

A nemzetközi jogi szabályozások miatt a Magyar Nemzeti Bank független – fogalmazott Orbán Viktor a jobbikos Lukács László György kérdésére. A kormányfő azt tanácsolta, hogy a politikus forduljon az MNB-hez. Jelezte, hogy a nemzeti bankot az Állami Számvevőszék ellenőrzi és azt javasolta, hogy ha a nemzeti bankkal összefüggő kérdésekre akar választ kapni, akkor azoknak címezze a kérdést, akikre az ügy tartozik.

Megismételte, hogy hiába akarja a kormányt arra kötelezni, hogy lépjen a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásának az ügyében, mivel erre nincs lehetőségük a hazai és nemzetközi szabályok miatt. A büntető törvénykönyv szigorítása kapcsán azt mondta, hogy azt a kormánypártok tették meg.

A jogszabályaink jók, a jegybank legyen független, ellenőrizzék független hatóságok, a kormányt pedig ebből hagyják ki

– tette hozzá.

A választók döntenek

Arra számítsanak, hogy a kormány minden jogszabályt maga is megtart és másokkal is betartat – válaszolta Orbán Viktor Tordai Bencének, a Párbeszéd frakcióvezetőjének. A párttámogatások kérdéséről elmondta, hogy mindenkitől meghallgat tanácsokat, de talán a Párbeszéd lehet az utolsó, akinek valaha is kíváncsi lesz a véleményére a népszerűség ügyében.

Magyarországon a parlament összetételéről a választók döntenek. Nincs okuk aggódni, lesznek szabad választások, a magyar emberek majd eldöntik, hogy Magyarország milyen irányba és kiknek a vezetésével haladjon

– közölte a kormányfő.

Orbán Viktor Gurmai Zitának: Ocsmány hazugság, amit Ön állít!

Orbán Viktor Gurmai Zitának (MSZP) az újdörögdi (felrobbant egy kézigránát egy civil kormánytisztviselő kezében) eset kapcsán azt válaszolta, ez egy fájdalmas emberi tragédia, és minden segítséget megadnak a felépüléshez. 

Minden kormánytisztviselő, aki vállalja ezt a kiképzést, az tiszteletet érdemel. Senkit nem kényszerítettek erre, ezért egy ocsmány hazugság, amit Ön állít

– tette hozzá. Hosszú évek óta ez volt az első baleset – mondta a kormányfő. 

Hősnek tekintjük a hölgyet, aki elvesztette a két karját. 

Orbán Viktor közölte: szégyellje magát! 

Ez a hölgy arra vállalkozott, hogy megvédje a hazáját. Minden önkéntes, aki bevonul a hadseregbe, az a legnagyobb elismerést érdemli – több tisztelet a katonáknak!

A kormány természetesen az eset minden körülményét kivizsgálja. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!