Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága azt jelentené, hogy a magyar gazdaság is tönkremegy

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Európában egy olyan koncepció emelkedik felül, amely úgy akarja támogatni Ukrajnát, hogy közben tönkreteszi gazdaságilag Európát – mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Vágólapra másolva!

Magyarország és a másik 26 ország között van véleménykülönbség, ezt eddig megoldottuk. De most már az Egyesült Államok vezette békepárti országok és 26 EU-s tagállam között áll fent – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban. A miniszterelnök a közmédia brüsszeli stúdiójában a tegnapi EU-csúcsról elmondta, hogy Amerika is a békén dolgozik, a 26 ország pedig egy ellenstratégiát akar kidolgozni a háború folytatására. Ahelyett, hogy a béke mellett foglaltunk volna állást, úgy döntöttek a többiek, hogy Ukrajnának a háborút folytatni kell – tette hozzá. A miniszterelnök kijelentette, hogy a magyarok a háború kezdete óta ugyanazt mondják: 

mindig is azt mondtuk, hogy legyen béke, mert a magyar gazdaság ezt nem bírja.

A kormányfő közölte, hogy nincs észszerű alapja annak az álláspontnak, amelyet a 26 tagállam most magáévá tett. Ráadásul komoly pénzügyi kockázatokat is vállaltak ezzel. 

Ha ezt végigviszik az európaiak, az utolsó fillérünk is rámegy a háborúra 

– rögzítette. 

Orbán Viktor elmondta, a NATO-ban is a békepártiak vannak többségben, onnan sem fog pénz érkezni, hiszen az amerikaiak és a törökök is békepártiak. Kifejtette, az ukránok 800 ezer embert akarnak fegyverben tartani, az európaiak ezt akarják finanszírozni. Sőt, Zelenszkij ukrán elnök a háború után azt akarja, hogy mi, európaiak lássunk el egy egymilliós hadsereget, ami Ukrajnában állomásozna. Emellett az ukrán államot is finanszírozni kellene. Európának a saját hadseregét is el kellene látni, fel kellene erősíteni. Emellett Európa nagy árat fizetne Ukrajna uniós csatlakozásáért is.

Ezekre a célokra nincsen pénz

– magyarázta. 

Miniszterelnöki interjú a Kossuth rádióban, Orbán Viktor miniszterelnök, OrbánViktorminiszterelnök, 2025.03.07.
Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága azt jelentené, hogy Európa tönkremegy, benne a magyar gazdaság is
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ukrajna uniós tagsága tönkretenné a kontinens gazdaságát 

A kormányfő úgy fogalmazott, nem akarjuk, hogy minden pénzünk elmenjen Ukrajnába.

A miniszterelnök szerint Európában egy olyan koncepció emelkedik felül, amely úgy akarja támogatni Ukrajnát, hogy közben tönkreteszi gazdaságilag Európát.

Ukrajna uniós tagsága azt jelentené, hogy Európa tönkremegy, benne a magyar gazdaság is. Orbán Viktor szerint ezt meg kell állítani. Nincs itt az ideje most annak, hogy felelősségteljesen dönthessünk a tagságról. A kormányfő felidézte, hogy az Ukrajna és Európa közti kereskedelmet kinyitottuk már egy szintig, és már ekkor kis híján tönkrementek a magyar gazdák. Ukrajna csatlakozása esetén az agrárium a legveszélyeztetettebb szektor a kormányfő tájékoztatása szerint. Emellett 800 ezer ember van fegyverben, és Ukrajna amúgy sem a közbiztonságáról volt híres. „Egy ilyen ország polgárainak a szabad mozgását lehetővé tenni Magyarországra, szerintem felelőtlenség lenne ebben a pillanatban” – tette hozzá.

Az EU ezt nem engedheti meg magának

A miniszterelnök elmondta, hogy nem tudna több százezer vendégmunkást befogadni hazánk, ami Ukrajna EU-csatlakozásával előállna. Mint jelezte, amilyen gyorsan csak lehet, tető alá akarja hozni a véleménynyilvánító szavazást. Közölte, hogy Brüsszelben most számolnak. – Egy nyolcszázezres hadsereget fenntartani, az egész ukrán államot működtetni, közben végrehajtani az európai újrafelfegyverkezést, és még az ukrán tagsággal járó terheket is nyakunkba venni. Most számolják, hogy ez együtt mennyi – mondta a kormányfő. Szerinte a számolás vége az lesz, hogy 

az EU ezt nem engedheti meg magának.

– Tönkremegyünk, ha azt csináljuk, amit a 26 tagállam helyesnek látott. Ezt az álláspontot meg kell változtatni – tette hozzá.

A magyarok nem kívánnak változtatni a rezsicsökkentés politikáján

A kormányfő arról is beszélt, hogy Magyarország nem engedi be a migránsokat, de minden eszközzel rá akartak venni minket arra, hogy adjuk fel ezt a politikát. 

Éppen ezért az Unió beperelt minket és büntetést kell fizetnie, de egy népszavazáson az emberek döntöttek, hogy a szigorú migrációs politikát folytatni kell. 

Csak azért lehetséges a migráció elleni védelem, mert az emberek egységesen állnak a kormány mögött ebben a kérdésben. Ugyanez a helyzet a rezsivel is, mert Brüsszel azt is el akarja törölni, de a magyarok nem kívánnak változtatni a rezsicsökkentés politikáján – mondta a kormányfő. 

Egyhetes ultimátumot kaptak az áruházak

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon a rezsicsökkentés eltörlését követeli a baloldalon keresztül a Tisza Párt is. Ha ezt meglépnénk, akkor évente 500 ezer forinttal nőne a háztartások terhe. 
Szólt arról is, hogy 

zajlanak az egyeztetések a kereskedőkkel az áremelésekről, és van egy határ, amit nem léphetnek át. Még egy hete van a kereskedelmi láncoknak, hogy lépjenek 

– mondta Orbán Viktor. 

Arról is beszélt, hogy azért küldtek pénzt az Egyesült Államokból, hogy befolyásolják a hazai belpolitikát.

 Az USA sietett a segítségünkre, mert felfedték ezeket a támogatásokat. 

Orbán Viktor közölte, hogy brüsszeli pénzből is finanszírozták a kormányellenes szervezeteket, ráadásul a brüsszeli pénz, az a mi pénzünk is. 

Dolgozunk a helyzeten, és a szükséges jogszabályok húsvét tájékán megszülethetnek. 

A brüsszeli helyzet azért nehezebb, mert ott a régi vezetés nem akar tiszta lapot nyitni – tette hozzá. 

Van még egy harmadik kassza: a Soros-hálózat pénzáramait is fel kell deríteni.  

Ha ezt sikerül feltárni, akkor sok milliárd forint kikerül a magyar közéletből, és sok olyan hang eltűnik, amiket Brüsszelből fújnak - tette hozzá.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!