Örömmel fogadták a pécsi tiszások Magyar Péter háborúpárti kiállását

Vágólapra másolva!
Teljes a káosz a Tisza Pártban: miközben a pécsi tiszások örömmel üdvözölték Magyar Péter Ukrajna melletti kiállását, addig a pártelnök azt állította, hogy odahamisítoták a nevét arra a háborúpárti dokumentumra, ami szerdán látott napvilágot. Magyar legújabb állításán még kormánypárti forrásaink is megdöbbentek.
Vágólapra másolva!

Miközben zajlanak a béketárgyalások, az Európai Parlament néppárti-baloldali koalíciója egy radikálisan háborúpárti határozattervezetet terjesztett elő a szerdai szavazásra, amelynek egyik szerzője Magyar Péter, a Tisza Párt uniós parlamenti képviselője – írta korábban Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője a közösségi oldalán. 

Ezt követően az Origo birtokába került egy bejegyzés, ami a pécsi Tisza-csoportban olvasható. Ebben egyértelműen pártolják Magyar Péter javaslatát, és üdvözlik a pártelnök bátor támogatását Ukrajna mellett. 

 

Teljesen kiborult Magyar Péter

Magyar Péter, miután nyilvánosságra került, hogy ő is aláírta a háborúpárti javaslatot, azt állította, hogy a Fidesz hamisította oda az aláírását a dokumentumra. 

Kormányzati forrásaink szerint a Tisza Párt elnöke, miután lelepleződött a háborúpárti nyilatkozattal, gyakorlatilag teljesen magán kívül van.

Éppen ezért próbálta azt az alaptalan dolgot állítani, hogy a kormánypártok egyszerűen odahamisították a nevét. Az utóbbi dolog azért is nevetséges, mert a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolata lassan fél évtizede teljes mélyponton van, így nehezen hihető, hogy ebben partner lett volna a Néppárt. Bár Magyar Péter esetében a fideszes forrásaink már nem sok dolgon lepődnek meg, de ez a mostani, hamisításról szóló állítása még a kormánypárti szereplőket is megdöbbentette. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!