Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Az újjászületés korszakát éli a Honvédség

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az újjászületés korszakát éli a Magyar Honvédség, és ebben a folyamatban köszönet és elismerés illeti a magyar katonákat, az új parancsnokokat, mert olyan módon fejlesztik a Magyar Honvédséget, amely elengedhetetlen a XXI. század biztonsági kihívásaira való felkészüléshez – mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön Kecskeméten.
Vágólapra másolva!

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisán tartott ünnepi állománygyűlésén arról beszélt, hogy március 15-e különösen fontos nap azoknak, akik honvédesküjükkel a magyar szabadság védelmére tettek életre szóló fogadalmat. 

Örök emlékeztető, hogy a szabadság nem ajándék, hanem örökségbe kapott kincs, amit meg kell védeni a magyar katonáknak az életük árán is

– fogalmazott. 

A honvédelmi miniszter kiemelte: a '48-as katonai hagyomány egyszerre táplálkozik az első honvédsereg sikereiből és a végsőkig kitartó, tiszteletre méltó kitartásból. Azóta ez minden, szolgálatot vállaló generáció első számú példaképe. Innen ered az elnevezés is, hiszen „honvéd az a katona, aki a magyar nemzetért szolgál” – tette hozzá. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A Magyar Honvédségnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy a magyar emberek biztonságát akár egy háborúban is garantálni tudja, továbbá arra is, hogy a régió meghatározó katonai ereje legyen – hangoztatta. 

Hozzátette: ezért a Magyar Honvédség egészének és minden egyes alakulatának külön-külön is magas műveleti értékűnek, gyors reagálásúnak, a lehető legmagasabb szinten hadra foghatónak, jól kiképzettnek és jól felfegyverzettnek kell lennie. 

Ez pedig csak egy helyes szervezeti kultúra és egy erős nemzeti identitás talaján állva lehetséges - fogalmazott, rámutatva arra, hogy „a honvédség e célnak megfelelően most az újjászületés korszakát éli”. 

Kifejtette: modern eszközökkel, csúcstechnológiával kell biztosítani, hogy a katonák egyéni felszerelésükben is a legjobbak legyenek. 

Önmagában azonban a legkorszerűbb technika és a legjobb felszerelés sem ér semmit „a jól kiképzett, jó, harcos szellemű magyar katona nélkül, aki megkapja áldozatáért a társadalom erkölcsi és anyagi megbecsülését” – mondta. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte:

„a létszámért sokat tettünk az elmúlt időszakban”. A célzott kampányok eredményeként az új haditechnika mellé frissen toborzott, jól összekovácsolt, fiatal hivatásos és szerződéses állomány áll már több helyen hadrendben

– közölte. 

A miniszter kitért arra, „a területvédelmi tartalékosok hadosztálya teljesen új, stratégiai fejlesztés”, amely megmutatta, hogy tömeges érdeklődés van a katonaság iránt, csak megfelelően rugalmas ajánlatot kell tenni a fiatalok elé. 

Heteken belül elérjük az ötezredik új szerződést – mondta, hozzátéve, hogy a tartalékos rendszer erősítése magával hozta a legfontosabb elem, a professzionális haderő létszámának erősödését is, hiszen a területvédelmi tartalékosok közül minden tizedik megy is rögtön tovább a hivatásos vagy szerződéses állományba. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: Magyarország kormánya minden honvéd számára tisztes és méltó megélhetést, kiszámítható katonai életpályát és 55 év felett – törvényben garantáltan – további állami szolgálat lehetőségét kínálja fel úgy, hogy az érintett megtarthatja a magasabb honvédségi illetményét. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

Felidézte: „2022-ben és 2024-ben kétszer kétszámjegyű százalékos illetményemelést hajtottunk végre”. Ma a honvédségi átlagkeresetek kimagaslóak az állami szférában és versenyképesek a munkaerőpiacon is – jelentette ki a miniszter. 

A katonai hivatás megnövekedett vonzerejét az is jól mutatja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tavalyihoz képest az idén 17 százalékkal nőtt a honvédtiszti alapszakokra jelentkezők száma – tette hozzá. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott:

„olyan honvédséget építünk, amely modern eszközökkel, gyarapodó létszámmal és harcos szellemmel rendelkezik”.

Nem sodródik az eseményekkel, hanem maga alakítja azokat, ahol minden katona tisztában van azzal, hogy a szolgálat nem csupán feladat, hanem küldetés, amelyben minden tett, minden döntés, minden pillanat számít – tette hozzá. 

Közölte: a honvédség és a minisztérium vezetése „teljes erőbedobással” azon dolgozik, hogy az új rendszerre való átállás ez év közepéig minden állománycsoport tekintetében eredményesen és kielégítően befejeződjön. 

„Ebben a folyamatban szükség esetén az egyén szintjén jelentkező egyedi esetekig is elérünk” – mondta, hozzátéve: a szükséges forrás adott. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

A végeredmény az lesz, hogy minden egyes katona illetményét az állományilletékes parancsnokok a sávon belül, érdemei szerint határozza majd meg. „A jobbak járjanak jobban” – hangsúlyozta. 

A nemzeti ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnök Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Könczöl Ferenc ezredest, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár dandárparancsnokát dandártábornokká nevezte ki.

 Az államfő Grécs György ezredesnek, a repülődandár törzsfőnökének a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje katonai fokozatát, Wenhardt-Tüskés Boglárka századosnak és Homoki-Szabó Sándor főtörzsőrmesternek a Szolgálati Érdemjel bronz fokozatát, míg Szabó Annamária főtanácsosnak a Honvédelemért kitüntető cím III. fokozatát adományozta. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!