Szentkirályi Alexandra: Karácsony már megint külföldi pénzekért kilincsel - videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
„Karácsony már megint külföldi pénzekért kilincsel. A főpolgármester gyakorlatilag totális csődbe kormányozza Budapestet, és már külföldre szaladgál hitelért. Még meg sem száradt a tinta a szerződésen, amellyel Karácsony Gergelyék a főváros minden pénzét elköltötték egy óriási szeméttelepre. A főpolgármester máris egészen Luxemburgig repült, hogy kölcsönért kopogtasson” – kezdte legújabb videójában Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke.
Vágólapra másolva!

„Én most éppen Luxemburgban kopogtatok az Európai Fejlesztési Banknál, hogy akkor kapjunk ehhez kedvezményes hitelt” – mondta Karácsony Gergely az ATV műsorában.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmaz, hogy Mártha Imre, a Budapesti Közművek vezérigazgatója szerint pedig a bankok egyenesen tolonganak, hogy beszállhassanak Rákosrendező finanszírozásába.

Ráteszi a jelzálogot, és akkor szépen, ahogy értékesíti magát az ingatlanokat, visszatérül a hitel, és a bankok tolonganak egyébként, én már kaptam banki jelzéseket

– magyarázza Mártha Imre.

Hitel, hitel, hitel. Nem elég, hogy elszórták Rákosrendezőre a főváros utolsó tartalékait, jó baloldali szokás szerint még el is adósítanák a fővárost a bankok és a hitelezők felé. Pont, mint 2010 előtt Demszkyék, emlékezzünk vissza, akkor a kormánynak több mint 200 milliárd forintos adósságcsapdából kellett kiváltania a fővárost. Éppen ezért van azóta kormányzati engedélyhez kötve minden hitelfelvétel. Rákosrendező fölött már most keselyűk gyülekeznek: bankok, hitel, baloldali oligarchák és külföldi ingatlanfejlesztők. Őrült nagy ingatlanmutyi készülődik

– zárta videóját a Fidesz budapesti elnöke.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!