Történelmi választás jön Újpesten: mutatjuk az eddigi eredményeket

Vágólapra másolva!
Hat jelölt száll ringbe a mostani parlamenti ciklus utolsó időközi parlamenti választásán az Újpest-Angyalföld nevezetű körzetben vasárnap. A budapesti 11-es körzetben a XXI. században hét parlamenti választást tartottak, ebből egyszer nyert a Fidesz, míg hatszor a baloldal.
Vágólapra másolva!

A 2026-os országgyűlési választás előtti utolsó időközi parlamenti választást tartják a budapesti 11-es választókerületben. A március 23-i voksolás abból a szempontból is történelmi, hogy az Újpest-Angyalföld körzet is megszűnik a budapesti választókerületek átalakítása miatt. A mostani időközi választást azért kellett kírni, mivel a körzetben 2022-ben nyertes Varju Lászlót jogerősen elítélték, majd pedig a DK-s képviselő lemondott a mandátumáról. 

Az időközi parlamenti választáson hatan indulnak, feltéve, ha nem lesz visszalépés vasárnap éjfélig. Az indulók listáját alább láthatják. 

Ők indulnak az újpesti időközi parlamenti választáson

Az újpest-angyalföldi időközi választás esélyei kapcsán érdemes felidézni, hogyan alakultak az eredmények a mögöttünk hagyot évtizedekben. Az esélyek feltérképezése során a listás eredményekre támoszakodunk, de természetesen bemutatjuk, hogy az egyéni megméretettéseket ki nyerte. 

Bár a 2014-es parlamenti választás előtt még más választókerületi határok voltak érvényben Budapest ezen részén, de ennek ellenére fel lehet vázolni, hogyan alalultak az erőviszonyok a körzetben. 

Elsöprő szocialista fölény

2002-ben a listás szavazatok 50,31 százalékát az MSZP, 27,88 százalékát a Fidesz-MDF, 8,58 százalékát pedig az SZDSZ szerezte meg. 

 

2006-ban az MSZP támogatottsága némileg visszaesett, mivel 50,04 százalékot szerzett. A Fidesz némileg erősödött mivel 29,64 szézalékot szerzett. Az SZDSZ is erősödött, mivel támogatottsága 11,29 százalékra emelkedett. Mind 2002-ben, mind 2006-ban az újpesti egyéni mandáumokat az MSZP jelöltjei (Kiss Péter és Csizmár Gábor) söpörték be már az országgyűlési választás első fordulójában.  

 

Nem vesztette el baloldali jellegét a választókerület

A 2010-es országgyűlési választáson a budapesti 11-es körzet erőviszonyai alapvetően átrendeződtek.

  • A voksolást a Fidesz-KDNP nyerte a szavazatok 41,96 százalékéval.
  • Az MSZP támogatottsága 27,76 százalékra zuhant a korábbi 50 százalék feletti támogatottságról.
  • Harmadik helyre az LMP futott be 13,4 szzalékkal.
  • Negyedik a Jobbik lett 12,2 százalékkal.

Fontos megjegyezni, hogy bár a Fidesz lett a legerősebb párt a körzetben, de támogatottsága jócskán elmaradt az országos eredményétől (52,73 százalék). A Jobbik támogatottsága is a párt országos átlaga (16,67 százalék) volt. Ezzel szemben mind az MSZP, mind az LMP lényegesen joban szerepelt ebben a választókerületben, mint az országos átlaguk. Mindez azt mutatta, hogy bár a nyolcéves baloldali kormányzás alapvetően rengette meg itt az MSZP támogatottságát, de ez nem járt együtt a Fidesz földrengésszerű áttörésével. A kiábrándult baloldali szavazók nagyrészt az LMP felé mozdultak el, vagy éppen nem mentek el voksolni.  

 

2014-ben jelentős baloldali visszarendeződés történt a budapesti 11-es választókerületben.

Az akkor létrejött baloldali összefogás (MSZP-Együtt-PM-DK) a szavazatok 39,29 százalékéval győzött. A Fidesz-KDNP támogatottsága lényegesen visszaesett a 2010-es eredményéhez képest, mivel csak 34,25 százalékot ért el. A Jobbik támogatottsága 13,37 százalékra nőtt, és így a harmadik helyen végzett a választókerületben. Negyedik az LMP lett 8,67 százalékkal. Az ökopárt támogatottsága 2010-hez képest tehát jelentősen visszaesett. Az Újpest-Angyalföld körzet tehát a 2014-es parlamenti voksoláson tehát ismét stabil baloldali színezet mutatott. Az egyéni mandátumot akkor az MSZP-s Kiss Péter szerezte meg. 

 

Kiss Péter még 2014 nyarán meghalt, ezért időközi választást kellett kiírni. A november 23-ára kiírt voksolást nagyon jelentős fölénnyel Horváth Imre, az MSZP jelöltje nyerte meg, 20 százalékpontot vert fideszes riválisára. 

 

 

Csak listán nyert a Fidesz

A 2018-as országgyűlési választáson a pártok közül szinte mindegyik önállóan indult, míg az egyéni jelöltek szinten koordináció volt ebben a választókerületben. A listás voksolást a Fidesz-KDNP nyerte a szavazatok 34,97 százalékával. Ez némileg jobb eredmény volt, mint amit 2010-ben elértek a kormánypártok. Második helyen az MSZP-Párbeszéd szövetség végzett 17,81 százalékkal. Őket követte a Jobbik (14,72 százalék), a DK (11,55 százalék), az LMP (10,74 százalék), a Momentum 5,41 százalékkal. A kétfarkú kutyapárt 2,67, míg a Juhász Péter vezette együtt 1,05 százalékot ért el. Jól látszik a listás szavazatok alapján, hogy a baloldali pártok együttes támogatottsága lényegesen magasabb volt, mint a Fideszé. 

 

Az egyéni jelölti versenyt ekkor nyerte meg először Varju László. A DK-s politikus annak köszönhette a sikerét, hogy az egyéni jelöltek szintjén a baloldali pártok szavazói összezártak. 

 

A 2022-es országgyűlési választáson megvalósult a teljes baloldali összefogás. A budapesti 11-es választókerületben a baloldali közös lista a szavazatok 50,16 százalékát szerezte meg. A Fidesz-KDNP listája 38,32 százalékot ért el. A 2010-es országgyűlés óta ez volt a legjobb eredménye a válaszókerületben a kormánypártoknak. Harmadik helyen a Kétfarkú Kutyapárt végzett 4,81 százalékkal. A Mi Hazánk pedig 4,48 százalékos eredménnyel csak a negyedik lett. Varju László a körzetet 50,82 százalékos eredménnyel nyerte, tehát egy picit jobban szerepelt mint a közös lista. 

 

A XXI. században a budapesti 11-es körzetet csupán egyszer tudta megnyerni a jobboldal: a 2010-es országgyűlési választáson. Az össszes többi voksoláson baloldali siker született. Bár a 2018-as listás eredmény a Fidesz elsőségét mutatta, de a kormánypártokkal szemben több mint 65 százaléknyi szavazó ellenzéki pártlistára voksolt. Mindezek alapján ez a választókerület alapvetően baloldali irányultságú, éppen ezért nagy meglepetés lenne, ha a vasárnapi időközi voksoláson a XXI. századi tendenciákkal szembeni eredmény születne.  

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!