Újabb meghökkentő videók kerültek elő a rasszista baloldali képviselőről

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Döbbenetes felvételek kerültek az Origo birtokába arról a XI. kerületi baloldali képviselőről, aki rasszista botrányba keveredett a közelmúltban. Tóth Márton korábbi MSZP-s politikus az egyik felvételen hipót akar itatni valakivel, a másikon pedig zavarba ejtően viselkedik.
Vágólapra másolva!

Újabb két megdöbbentő videó érkezett az Origo szerkesztőségébe az újbudai szocialista képviselőről, aki egy januárban kiszivárgott videón cigánygyűlölő, rasszista megjegyzéseket tesz. Tóth Márton a rasszista botrány ellenére sem hajlandó lemondani képviselői mandátumáról. A fiatal férfi az új felvételeken magából kivetkőzve viselkedik. 

Tóth Márton nem hajlandó lemondani képviselői mandátumáról. Fotó: Facebook

Kis hipo! Jajjj! Idd csak meg a kis hipót, háztartási hipót

– mondja az egyik felvételen Tóth Márton ugyanazon a furcsa hangon, amelyiken egy korábbi videójában mérget akart valakivel itatni. 

A másik videó még zavarba ejtőbb, a szocialista politikus ezen egy vendéglátó egységben veri a fejét az asztalba, miután furcsa hangokat ad ki, és egy ismerősére vicsorog. 

Mint arról az Origo is beszámolt, Tóth Márton nem ment el a keddi rendkívüli testületi ülésre, ahol az első napirendi pontban – éppen az ő cigányozása miatt – a kisebbségek védelmében tett nyilatkozatot fogadtak el a képviselők egyhangú szavazással. A szocialista politikus vélhetően megtudta, hogy több romaügyi civil szervezet képviselője is felszólal majd az ülésen, így inkább megfutamodott a felelősség elől. A civilek és több képviselő is lemondásra szólította fel Tóth Mártont a testületi ülésen, mivel a képviselő korábban mindössze ifjúsági tanácsnok megbízatásáról volt hajlandó lemondani, képviselői mandátumát azonban nem adta vissza. 

Tóth Márton nem jött el. De azt szeretném neki üzenni, hogy mindenképpen mondjon le, mert könnyebb lesz a lelkének

–  üzente a romák védelmében felszólaló Rácz Béla az ülésen.

A januárban kiszivárgott felvételen valaki arról beszél, hogy minden szocialista rasszista, majd elhangzik a „Gyuri is rasszista, Gyuri utálja a cigányokat” mondat, amiben vélhetően Újbuda szocialista alpolgármesterére, Hintsch Györgyre utalnak. Ekkor kérdezi meg valaki a felvételen Tóth Mártontól, hogy ugye ő is utálja a cigányokat, mire Tóth helyeselve azt válaszolja: „Én nagyon!”. Ugyanezen a felvételen hangzik még el az is, hogy „Valahol a cigány is ember”. Tóth Márton a leleplező felvétel nyilvánosságra kerülése után elismerte, hogy ő hallható rajta. 

Ezután még három felvétel is kiszivárgott a szocialista politikusról, amelyek a mostaniakhoz hasonlóan zavarba ejtőek. Az egyiken például egy labdát pörget, miközben állati módon üvölt az önkormányzati képviselő, egy másik felvételen egy késsel hadonászik a férfi, egy harmadikon pedig azon poénkodik, hogy „tölt egy kis mérget a gyermekeknek”. 

Újbuda polgármestere, dr. László Imre a rendkívüli testületi ülésen arról világosította fel a megjelenteket, hogy jogszabályi változásra lenne szükség ahhoz, hogy ő lemondathassa a képviselőt, azonban azt sem mondta ki, hiába kérték rá, szerinte le kellene mondania. 

A vezetés ettől a dologtól a leghatározottabban elzárkózik. Jogilag, méltatlanság címén – bármennyire furcsa – nincs lehetőségünk visszahívni megválasztott képviselőt

– mentegetőzött a polgármester.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!