Zsigmond Barna Pál: Nem adjuk zálogba Magyarország szuverenitását

Vágólapra másolva!
Nem adjuk zálogba Magyarország szuverenitását! – írta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a Facebookon.
Vágólapra másolva!

A miniszterhelyettes közösségi oldalán úgy fogalmazott: az elmúlt hetekben végre előrelépések történtek a béke felé vezető úton, hála az új amerikai békepárti kormányzatnak. Eközben azonban Brüsszel továbbra is a háború pártján áll: újabb és újabb forrásokat keres a konfliktus eszkalálására, 800 milliárdos felfegyverkezési programot és közös hitelfelvételt sürgetve, még a kohéziós pénzeket is fegyverkezésre irányítaná át – tette hozzá.

Zsigmond Barna Pál hangsúlyozta: a 800 milliárdos felfegyverkezési programot pusztán azon egyszerű okból sem tudják magyar részről támogatni, mert nem látják annak fedezetét. Vannak, akik csak egy „kis szuverenitásért” cserébe beállnának a sorba, és ha Brüsszel úgy kívánja, zálogba adnák Magyarország szuverenitását is Ukrajnáért – hívta fel a figyelmet, megjegyezve: ezekkel a hatalmas összegekkel ma egyáltalán nem rendelkezik Európa. A program csődbe vinné a kontinenst, és minél jobban elhúzódik az orosz-ukrán háború, ez annál gyorsabban bekövetkezne – közölte. Az államtitkár kiemelte, eddig is számos gazdasági kár érte Európát Ukrajna miatt. 

Láthattuk a mezőgazdaságban okozott károkat, a fuvarozók nehéz helyzetét, az égbe szökő energiaárakat, valamint a háború okozta inflációt

– magyarázta. Kijelentette, hogy „ezért mi, magyarok, világosan kiállunk a béke mellett! Nem támogatjuk az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, mert ezek nem a mielőbbi békét szolgálják, hanem a háború meghosszabbítását”.

Nem támogatjuk a közös hitelfelvételt

 – folytatta, jelezve, hogy az európai adósságunió csapdába taszítaná a tagállamokat, és Magyarország nem fog újabb politikai zsarolás eszközévé válni. Zsigmond Barna Pál közölte azt is: ellenzik Ukrajna EU-csatlakozását, mivel az jelenleg teljesen irreális. 

Unió, de közös adósság és Ukrajna nélkül

– húzta alá. Hozzátette: egy háborúban álló, gazdaságilag romokban lévő ország uniós integrációja beláthatatlan következményekkel járna, ezt a döntést nem lehet a nemzetek feje felett meghozni. Kitért arra is, hogy véleménynyilvánító szavazást kezdeményeznek. Úgy fogalmazott, a magyar embereknek joguk van elmondani a véleményüket Európa jövőjéről és hazánk szuverenitásának védelméről.

Magyarország nem hagyja, hogy Brüsszel birodalmi politikája aláássa a nemzeti érdekeket. Kiállunk a béke mellett, és nemet mondunk a háborús logikára!

 – jelentette ki az államtitkár.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!