Kinek a zsírja gusztustalanabb?

Ezt azért lenne jó most rögtön tisztázni, mert kezdünk elbeszélni a lényeg mellett.

Két férfi, egy eset, avagy zsírleszívás pro és kontra.

Az amerikai elnök lejáratására készült film (The Apprentice – A Trump-sztori) csúcsjelenete egy plasztikai műtőben zajlik. A kamera először a csövekre, majd a tartályra közelít, végül premier plánban tolja arcunkba a rotyogó, gurgulázó, sárga zsírt. Hányinger, de tényleg. Az alkotók szándéka világos volt, ennél világosabb már nem is lehetett volna: Trump undorító alak, nemcsak a lelke, de a teste is az, látjátok, mi jött ki belőle, nem?

Hiába a nyolcvanas években járunk, hiába fikciós a sztori, és hiába milliárdos a főhős – akinél fel sem merül, hogy ne saját zsebből fizesse a szépészeti beavatkozást –, az üzenet évtizedeken átívelve is valid: Trump gusztustalan, fiatalon is az volt, most meg pláne az.

Volt, akire hatott a manipuláció, másokra meg nem, a józan többségre szerencsére nem.

Aztán itt ez a másik eset, hazai ügy, a Tiszába igazolt ex-vezérkari főnök (újabb) ügye: Ruszin-Szendi Romuluszról most épp az derült ki, hogy egy katonaember is lehet hiú. Nincs ebben semmi különös, „50 felett lóg a tasak, ki a mellett, be a hasat”, ez van, fekvőtámasz vagy plasztika, ahogy tetszik.

Nincs nekem ezzel bajom, feltéve, ha nem adófizetői pénzből karcsúsodik a delikvens.

Csakhogy Ruszin-Szendi nem is tagadja, hogy TB-alapon szívatta le az oda nem illő részeket, inkább támad és mellébeszél – megint.

Ha egy vezérkarfőnök bemegy a Honvédkórházba, hogy ellássák a problémáit, ez azt gondolom, nem tartozik senki másra, csak rá és az orvosára

– mondja ő, és igaza van, a problémája nem tartozik másra; kivéve, ha más fizeti. Akkor másra is tartozik. 

Egészen pontosan azokra is tartozik, akik úgy fizették ki a szépészeti műtétjét (a luxusingatlanához hasonlóan), hogy nem tudtak róla.

Mert ha te meg én fizetjük a Tisza Párt újdonsült tanácsadójának extrém igényeit, akkor azért kicsit ránk is tartozik, nem?