Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a konferencia előtti köszöntőjében arról beszélt, hogy a közép-európai régiónak érdeke, hogy a Trump-adminisztráció "kiemelt, de pozitív, baráti figyelmet" fordítson rá.
"Ez a régió kulturális közösség is, ahol a szabadság, a demokrácia és az ezeken nyugvó politikai stabilitás érték"
- fogalmazott. Szavai szerint az amerikai konzervatív habitus a legnagyobb átfedést a közép-európaival mutatja amit a magyar jobboldal által központilag használt három konzervatív értréket kifejező szó pontosan kifejez:
"Isten, haza, család."
Szánthó Miklós hangsúlyozta emellett, hogy a Közép-Európára is leselkedő legnagyobb veszély nem Oroszország vagy Kína részéről fenyeget, hanem belülről: hogy kontinensünk szembefordul saját alapvető értékeivel.
A főigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy ha nem az itt élő népek és az általuk demokratikusan megválasztott vezetők döntik el, mi legyen, hanem kívülről vagy külső erőket kiszolgálva akarják megmondani, abból eddig mindig csak baj lett.
Kitért arra is, hogy Brüsszel jelenleg Magyarországgal szemben politikai és ideológiai okokból pénzügyi zsarolást alkalmaz, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy az így romló életszínvonal miatti elégedetlenség erősíti az ellenzéket és a jobboldal bukásához vezet.
"Én hiszem, hogy globalisták és szuverenisták küzdelmében ma Washington és Budapest ugyanazon oldalon áll, és hogy ma a jobboldali, populista Amerika legtermészetesebb szövetségesei itt vannak Közép-Európában"
– mondta Szánthó Miklós. Megjegyezte: reményei szerint a keddi konferencia azt fogja megmutatni, hogy "Európa jövőjének a kulcsa is itt van."
Az Alapjogokért Központ közép-európai csúcstalálkozójának a hivatalos megnyitó beszédében Bóka János pedig azt emelte ki: együtt kell dolgozniuk azoknak az európai államoknak és polgároknak, akik a nemzetállamokban hisznek.
"Azért csatlakoztunk az Európai Unióhoz (EU), hogy garantáljuk a nemzetállamok létezését a 21. században, a globális szuperhatalmak korában"
- hangsúlyozta az európai uniós ügyek minisztere, aki szerint az unió jelenleg nem azt a célt szolgálja, amiért annak idején beléptünk. Nincsenek belső ellenőrzési folyamatok, garanciák a nemzetállamok hatásköreire, a szubszidiaritás elvét pedig nem veszik komolyan az uniós intézmények, sem az EU bírósága – magyarázta.
Bóka János rámutatott:
Az Egyesült Államokban végbement változások nagyon ígéretesek, mivel a transzatlanti kapcsolatok alapvető fontosságúak a közép-európai régió jövője szempontjából. Ha lesz erős transzatlanti kapcsolat az USA és Közép-Európa között, akkor az az európai integráció jövőjét pozitív irányba terelheti."
A miniszter szavai szerint az európai integráció jelenleg arról szól, hogy van egy központ, és van egy periféria, amely harcot vív egymással.
Aki csatlakozik az EU-hoz, annak el kell fogadnia, hogy a franciák és németek döntenek, rajtuk múlik minden. Ez egy egyoldalú alkalmazkodási folyamat, Magyarország pedig éppen azért csatlakozott az unióhoz, hogy a saját értékeit, politikai, szociológiai modelljeit hozzáadja az EU-hoz. A nemzetek értékes entitások, hisszük azt, hogy a szuverén nemzetállamok nélkülözhetetlenek"
– jelentette ki a miniszter. Kitért arra is, hogy a V4 nagyon sikeres kezdeményezés volt, ami eddig sikeres lobbieszközként is szolgált és hangsúlyozta: több területen – például a kohézió, versenyképesség, energia, migráció vagy mezőgazdaság – létezik "erős, egységes közép-európai platform", annak ellenére, hogy nem vagyunk azonosak.
"Azt gondoljuk, hogy az Európai Unión belül a sokszínűségben is lehetünk egységesek, és létezhetünk békésen. Közép-Európa jövője nincs megírva. A legfényesebb napjaink még előttünk állnak"
– húzta alá Bóka János.