Nem szabad elkapkodni a választást és nem szerelemből kell választani állatot.
„Egy kis termetű kutya etetési költsége kisebb lesz, a nagytestű ebé nagyobb. Fontos anyagi szempont még a kutyakozmetika is, mert amíg egy uszkárt négy-öthetente el kell vinni kutyakozmetikushoz, addig egy rövid szőrű kutyát otthon is át tudunk kefélni egy kutyafésűvel, az elhalt szőr kihullik, és ennyi volt a szőrápolás. Karomvágás és évi pár fürdés teljesen elég neki” – hívta fel a figyelmet Bárány Margit a TEOL-nak adott interjújában.
A kutyatréner szerint a legfontosabb kérdések ezek a választatás során:
A fajta választása előtt tehát érdemes megnézni, hogy mire „programozták” a kutyát – és hogy ez mennyire illik a gazda mindennapjaihoz.
„A kutya nem dísztárgy, hanem élő társ, aki ha unatkozik, rombolni fog. Akinek nem jut mozgás, az ideges lesz. Akinek nem jut idő, az boldogtalan marad. Munka előtt fél óra séta, munka után nagy mozgás, ez a minimum” – mondja a tréner.
Anyagi kérdés a rendszeres oltások költsége is, és ha beteg lesz a kedvence, kérdés, hogy a gazda tudja-e majd vállalni a kezelések, akár műtét költségeit. Ma már léteznek olyan lakásbiztosítások, melyek erre is kiterjednek, érdemes ezeket kihasználni.
Azt is tudni kell beismerni, ha valakinek nem való a kutya.
A mai modern világban, ahol a technológiai fejlődés és a gyors élettempó dominál, sokan keresnek menedéket és nyugalmat a természetben, illetve házi kedvencek társaságában. Különösen a fiatal generációk számára jelenthet újszerű élményt és felelősségteljes döntést egy kutyatárs bevonása az életükbe. Egy kedves négylábú, azon túl, hogy szeretet és öröm forrása, kihívások sorát is magával hozza. Hogyan legyünk jó gazdik? – erről írtunk ebben a cikkünkben.