Anne Frank naplója – igazi háborúellenes röpirat a Budapesti Operettszínházban

Öt éve látható a Budapesti Operettszínházban az Anne Frank naplója Süle Dalma előadásában, Rátóti Zoltán rendezésében. Az előadás megrendítően széles érzelmi skálán mozog, és minden pillanata az életről szól. Grigori Frid zeneszerző azokat a részeket zenésítette meg Anne Frank naplójából, amelyek a természet és Isten szeretetéről szólnak, Túri Erzsébet jelmez- és díszlettervező pedig a naplót fiókos szekrénnyé változtatta, amelyből nemcsak előkerülhetnek dolgok, de bármelyik pillanatban lépcsővé, ággyá, székké, tetőtérré, rejtekhellyé is változhat. Ez az előadás békedal, mely kifejezi a reményt, hogy a történet soha nem fog megismétlődni, és hogy eljön majd egy kor, mikor többé nem lesz háború.

Miről szól az Anne Frank naplója? Ezt a kérdést teszi fel immár öt esztendeje a Budapesti Operettszínház előadása, amelyet Rátóti Zoltán rendezett, és amelyben egy órán keresztül Süle Dalma operaénekes tolmácsolja a napló kiválasztott részleteit. 

Az előadás nagyon kis térben zajlik, és bár egy kamarazenekarnyi zenész és egy karmester is látható, ők mintha virtuális fallal lennének elválasztva attól a tértől, ahol a művésznő mozog. Ahogy Süle Dalma a színpadra lép, az első, amit a néző észrevehet – azon túl, hogy megrázóan szépen énekel a koloratúrszoprán operaénekesnő –, a művésznő szeme.

 Miközben Süle Dalma elképesztő magasságokban énekel, tekintete elevenen közvetíti a néző felé, mit érezhet az adott pillanatban Anne Frank. Eleinte – amikor megismerkedünk Anne Frankkal, akiről hamar kiderül, hogy író akar lenni – mintha minden távoli lenne, azután azonban a történet egyre közelebb kerül a néző lelkéhez. Süle Dalma művésznő személyiségén keresztül egy írói vénával megáldott kislány aurájának vonzásába kerülünk.

Süle Dalma, mint Anne Frank az Anne Frank naplójában a Budapesti Operettszínházban
Fotó: Gordon Eszter

Anne Franknak elsősorban a bezártsággal kell megküzdenie. Mert bármi történik, nem mehet el a rejtekhelyről, kint ugyanis halálos veszedelem leselkedik rá. Itt azonban, ebben a zárt térben, amelynek mintha a néző is részese lenne, nincs veszély. 

Ez az egyetlen szalmaszál maradt, amelybe kapaszkodni lehet, hogy itt biztonság van, és erre a biztonságra fel lehet építeni egy tinédzser lány világát. Be lehet tölteni érdekes emberekkel, emberi viszonyokat lehet vizsgálni, ebben a térben még jönni és menni is lehet a szűkös keretek között, és ami a legfontosabb: szabad álmodozni. 

Miközben Süle Dalma énekhanggal és játékkal egyaránt érzékelteti, hogy Anne Frank a jókedv és az elkeseredés közötti széles érzelmi skálán mozog, bemutatja azt is, hogy akkor érzi a legnagyobb harmóniát, amikor a kislány álmodozik, amikor megidézi a természet szépségét, amikor megjelenik Isten. Mert ebben a szűkösre szabott térben, ahol temérdek fiókból kerül elő valamilyen gondolat, a legnagyobb nyugalom akkor élhető meg, amikor Istenről van szó.

Süle Dalma, mint Anne Frank az Anne Frank naplójában a Budapesti Operettszínházban 
Fotó: Gordon Eszter

Már az előadás kezdete előtt szembetűnő, hogy egyetlen díszlet van csak, egy óriási szekrény, amely temérdek kihúzható fiókból áll. Ezek a fiókok pillanatok alatt alakulnak át lépcsővé, kuckóvá, bunkerré, padlássá és rejtekhellyé, székké és ággyá, de közben látjuk, hogy titkokkal, gondolatokkal, Anne Frank számára fontos dolgokkal vannak tele. 

És, ahogy halad előre az előadás, ezek a dolgok a nézőknek is egyre fontosabbak lesznek. Egy világot látunk, amely egy szekrényben létezhet csupán, mert a családjával Amszterdamba menekült tizenhárom éves zsidó kislánynak kevés hely és még kevesebb nyugalom adatott meg.

Miután Hollandiát is megszállták a németek, Anne Franknak a családjával együtt bujkálnia kell a zsidóüldözések elől. 1942. június 1-jén kezdett el naplót vezetni, az előadás során új életre kelnek a szavak, amelyek megpróbálják leírni Hollandia német megszállását, a háború okozta folyamatos szorongást. A kislány szavai révén, amelyeket néha a szekrényre vetítve is láthat a néző, szembesülhetünk vele, milyen az, amikor éjjel-nappal bujkálni kell, mégis minden egyes nap új reményt is hoz, hogy megváltozhat minden, hogy egyszer csak lehet újra normálisan élni. 

A Süle Dalma által egy személyben előadott monoopera a normális élet pillanataiból építkezik. Arról szól, hogyan éli meg a hétköznapokat a bujkálás közben egy lány a családjával. Hogyan népesíti be ezt az abnormális élethelyzet miatti létállapotot az élet ezernyi egyszerű cselekedetével. Néha nem is lehet tudni, mi az, ami megtörténik, és mi az, ami csak álmodozás. Látjuk, hogyan sző terveket egy kislány, aki előtt még ott lehetne az egész élet, máskor meg hogyan kergeti a perceket, mert jó lenne, ha haladnának, és történne végre valami. Elhiszi, hogy talán itt már nem érheti baj, jó rejtekhely ez, a nézők is belekerülnek ebbe a bizakodó hangulatba. Azután kiderül, hogy menni kell, valaki elárulta őket - írja a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából Csejk Miklós.

A könyv, amelynek megírásáról a kislány álmodozott, soha nem készült el, Anne Frank nem sokkal a tizenhatodik születésnapja előtt a bergen-belseni koncentrációs tábor poklában életét vesztette. Ami megmaradt utána, az a naplója. 

A Budapesti Operettszínház előadása igazi békekiáltvány, amelynek minden szava arról szól, hogy mindez ne történhessen meg újra, hogy eljöjjön egy boldogabb kor, mikor többé nem pusztít el egyetlen emberéletet sem az üldöztetés vagy a háború.