Deák Dániel: Teljesen hülyét csinált magából a balliberális nyilvánosság

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Rogán Antal amerikai szankciós listáról való levétele kapcsán is beigazolódott, hogy a balliberális sajtó vágyvezérelt, nem pedig a tényekről számol be – írta legfrissebb elemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet elemzője szerint emiatt a legtöbb esetben lyukra futnak, ugyanígy fognak járni majd Magyar Péter kapcsán is, legkésőbb 2026-ban.
Vágólapra másolva!

Rogán Antal törlése a szankciós listáról komplett hülyét csinált a teljes balliberális nyilvánosságból 

– írta legújabb bejegyzésében Deák Dániel. 

A XXI. Század elemzője öt pontban foglalta össze az eset tanulságait. 

  1. Tényleg politikai bosszú volt: Rogán Antal szankcionálása a magyar kormány állításainak megfelelően tényleg a bukott Biden-adminisztráció és David Pressman kicsinyes politikai bosszúja volt a hivatali idejük legvégén. A balliberális nyilvánosság ezt tagadta, azt állították, korrupció áll a háttérben, miközben erre nem mutattak semmilyen bizonyítékot. A mostani levétel azt mutatja, hogy tényleg nem jogi, hanem politikai döntés volt a szankcionálás.
  2. Rogán Antalnak papírja van róla, hogy nem korrupt: A teljes ellenzék, köztük Magyar Péter folyamatosan azt hangoztatta, hogy Rogán Antalnak papírja van róla, hogy korrupt, hiszen szankcionálták Amerikában. Most, hogy leszedték, ezen érvelés alapján ki lehet jelenteni: Rogán Antalnak papírja van róla, hogy nem korrupt, ráadásul ez az igazolás egyenesen az Amerikai Egyesült Államokból érkezett. Innentől kezdve a Magyar Péter-féle „tónizás” ereje is sokkal gyengébb lesz.
  3. Tényleg jó a kapcsolat Orbán és Trump között: A balliberális sajtóban rengeteg olyan hamis írás jelent meg az utóbbi hetekben, miszerint megromlott a kapcsolat Orbán Viktor és az amerikai elnök között. Ennek egyik igazolása az volt, hogy nem törölték a szankciót. A mostani eset is azt mutatja, ez nem felel meg a valóságnak, kifejezetten erős a kapcsolat a két ország vezetése között.
  4. Azt állították, hosszú folyamat lesz: David Pressman mestertervének gondolták a szankcionálást; arról beszéltek a balliberális sajtóban, hogy nagyon nehéz lesz majd lekerülnie Rogán Antalnak a szankciós listáról, az majd megnehezíti a viszonyt Orbán és Trump között, Rogán pozícióját is meggyengíti itthon. Ez azonban ugyancsak nem igazolódott be, gyakorlatilag 3 hónapon belül törölték Rogán Antal szankcionálását, a miniszter pozíciója sem gyengült.
  5. A baloldali sajtó vágyvezérelt: A fentiek fényében ki lehet emelni, hogy ahogyan más esetben, úgy most is beigazolódott, hogy a balliberális sajtó vágyvezérelt, nem pedig a tényekről számol be. Emiatt a legtöbb esetben lyukra futnak, ugyanígy fognak járni majd Magyar Péter kapcsán is, legkésőbb 2026-ban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!