Magyarországon az egyik legjelentősebb, napirenden szereplő kérdés ma Ukrajna uniós csatlakozásának megítélése, amely immár a Tisza hivatalos programjának is részévé vált.
Így fogunk kormányozni! Nem uralkodva, nem felülről megmondva, hanem végre együtt, közösen, minden magyart képviselve
– ígérte a Tisza Párt elnöke, ami azért ironikus, mert a népszavazásként eladott Nemzet Hangja kampány utolsó kérdése egy kifejezetten „uralkodó”, „felülről megmondó” és nem a magyarok érdekeit képviselő politika végterméke.
Magyar Péter fogott ember, s most Manfred Weber csikkzsebéből kikandikálva hajtja végre a paktum rá eső részét, hatalomra jutásáért cserébe: prezentál Brüsszel számára egy olyan irományt, amely szerint a magyarok majdnem 60 százaléka válaszolt igennel arra az alábbi kérdésre:
Támogatja-e Ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen?
Jegyezzük meg halkan, hogy még egy jogszerű népszavazás – a Tiszáé okkal nem volt ilyen – is csak akkor érvényes, ha az összes választópolgár legalább fele érvényesen szavazott, és akkor eredményes, ha az érvényesen szavazók több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. Márpedig Magyarék saját, erős fenntartással kezelendő bevallása szerint is csak 1,37 millióan töltötték ki a szavazólapokat – arról nem szól a fáma, hogy ebből mennyi volt érvényes, vagy érvényesnek tekintették-e azokat is, amelyekre mondjuk pejoratív szimbólumokat rajzoltak a szavazók, kifejezve a Tiszával szembeni ellenérzéseiket. Nem beszélve az idősotthonokban begyűjtött, és a Tisza-vezér által diktált X-ekről ugyebár...
Ha jófejek vagyunk és elfogadjuk Magyar Péter állítását, miszerint 1,37 millió „érvényes” szavazatot gyűjtöttek be, annak is az 58,18 százaléka mindössze 797 066 szavazópolgárt jelent. A nagyjából 8 millióból. Ilyenformán a Tisza Párt már alapból „nem minden magyart képviselve” jár el, hanem egy súlyosan megvezetett kisebbséget felhasználva teljesíti a paktum ráeső részét.
Persze tudja ezt Magyar Péter is, aki máris ügydöntő népszavazásról beszél, csakhogy nyitott ajtókat dönget: itt a VOKS 2025!
Azon mindenki, tényleg mindenki, nem csak a Tisza által felhecceltek mondhatják el, hogy akarják-e egy olyan ország gyorsított felvételét az Európai Unióba, amelynek:
• nem ismertek a majdani határai;
• nem ismert a majdani lélekszáma;
• újjáépítési költsége a háború után szinte egy végeláthatatlan számsor lenne;
• csatlakozása hazavágná az uniós, s benne a magyar agráriumot;
• feketepiaci termékei és szervezett bűnözése elárasztaná az Uniót, így hazánkat is;
• állami vezetése jogfosztásokat követett el az őshonos kisebbségekkel szemben, és szemet hunyt a kárpátaljai magyarokat érő folyamatos fizikai és lelki terror felett;
• korrupcióra épülő létberendezkedése egy pénzügyi fekete lyuk, s jó eséllyel feszítené szét az egyébként is töredezett Európai Uniót.
Így kapásól ennyi jutott az eszembe.
S hogy Manfred Webert, az EPP elnökét mi motiválja? Idézet 2024-ből:
Engedjék meg, hogy mindenkit emlékeztessek, hogy a hetes cikkes eljárás elfogadásával az ország ellen szavaztam. Nem a Fidesz ellen, nem Orbán Viktor ellen, az egész ország ellen.
Weber tehát egy hungarofób ember, gyűlöli a magyarokat, nekünk tudja be, hogy nem ő lett a bizottsági elnök, mert kereszteztük az ambícióit. Hát vele sikerült lepaktálnia Magyar Péternek; similis simili gaudet, azaz hasonló a hasonlónak örül.
Slusszpoénként azért tegyük hozzá, hogy a hazaáruló Kollár Kingát bevédő Tisza-vezér, most épp azzal a hazugsággal takarózik, hogy Orbán Viktor is a források kifizetésének leállítását sürgette a 2006-os őszödi beszédet és a rendőrterrort követően.
Oszd meg! Már megint lebuktak. Itt hallható, ahogy Kövér László megerősíti Orbán Viktor 2006-os követelését, hogy az Európai Unió ne adjon pénzt Magyarországnak
– írta tegnap a Facebookon.
Csakhogy ebből egyetlen szó sem igaz.
Magyar vaskos hazugságával ellentétben Kövér is csak azt mondta 2006-ban, amit Orbán, akinek a néppárti képviselők előtti felszólalásában szó sem volt uniós pénzek megvonásáról, de még csak uniós pénzekről sem. Arról beszélt, hogy az Unió hamis adatszolgáltatás esetén – amilyen Gyurcsányék kozmetikázott költségvetése is volt – ne nyújtson segítséget a posztkommunista kormányzatoknak.
Azt a képtelen hazugságot, hogy Orbán Viktor megvonná az uniós forrásokat Magyarországtól, Gyurcsányék találták kis, s ezt az álhírt melegítette most fel a Tisza-vezér, hogy mentse a menthetetlent.
Mert, amit Kollár Kinga tiszás EP-képviselő elkövetett, az definitív hazaárulás. Magyar Péter pedig elhatárolódás helyett felsorakozik mögé, mert a brüsszeli-paktum által felvillantott hatalomszerzés fontosabb számára, mint a magyarok jövője. És ez nem riogatás, hanem realitás.
A VOKS 2025 véleménynyilvánító szavazás teszi lehetővé, hogy beleszólhassunk a jövőnkbe, mert a magyar jövő csakis a magyaroké.
Arról nem dönthet sem Manfred Weber, sem a Brüsszellel lepaktáló farizeus hazaárulók, csakis a magyarok.