Kongresszust tartott a Magyar Kórházszövetség, az eseményről az Index tudósított. A gyűlésen a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója bejelentette, hogy
megkezdődik a kórházaknak ígért 150 milliárd forintos többletfinanszírozás utalása.
A kórházak januárig visszamenőleg megkapják a havi 12,5 milliárd forintos többletforrást. Az összeget már a 2025-ös költségvetésbe is betervezték. Kiss Zsolt elmondta, hogy ez egy hatalmas lépés a kórházak finanszírozásában.
Ennek örömére három pezsgőt is felbontottunk, és még négyet fel fogunk, ha megnyomtuk a gombot, és kimentek ezek az összegek
– fogalmazott az egészségbiztosító vezetője.
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a kórházszövetség kongresszusán jelentette be, hogy az összeg már a következő hét elején is megérkezhet a kórházakhoz.
Jelentősen nő majd a betegélelmezés színvonala is. A többletfinanszírozásból származó bevételek lehetővé teszik, hogy majd az eddigi napi 1500 forintos fejenkénti étkezési keret helyett – a próbamérések alapján – akár 4000 forintot is költhetnek fejenként egy beteg napi étkeztetésére.
A 150 milliárd forintból az aktív betegellátásban a betegek kosztja 23,7 milliárd forintot tesz ki, a krónikus betegellátásban pedig az étkeztetés 23,5 milliárd forintra rúg
– ismertette Kiss Zsolt.
2024-ben a NEAK összesen 150 milliárd forintot fordított a betegellátók adósságrendezésére, az év végén lejárt tartozások kiegyenlítésére pedig februárban további 96 milliárd forintot utaltak ki. A március végi adatok alapján a kórházak lejárt kötelezettségállománya 57,7 milliárd forintra emelkedett. Ez 12,3 milliárddal több, mint az előző hónapban. Ugyanakkor a korábbi hónapokra jellemző 18-19 milliárdos növekedéshez képest ez lassuló ütemet mutat.
Számunkra ősellenség a tartozás; a konszolidáció, a számlák utólagos rendezése a legkevésbé hatékony módja a kérdés kezelésére
– mondta Kiss Zsolt. A NEAK főigazgatója elmondta, hogy 2004-ben volt utoljára teljes körű költségfelmérés. Szerinte ha már tavaly be tudták volna építeni az egészségkassza finanszírozásába a dologi kiadásokra fordítható 150 milliárd forint pluszforrást, akkor a 2024-es 190 milliárd forintos lejárt számlákból eredő tartozást több mint 82 százalékát el lehetett volna kerülni.
Kiss Zsolt beszédéből kiderül, hogy egyes területeken – különösen a krónikus betegellátásban – még mindig jelentős elmaradások tapasztalhatók. Bár a rehabilitációs és sugárterápiás ellátás viszonylag stabil maradt, más szektorok (pl. járó- és fekvőbeteg-ellátás) nem tudtak teljesen visszaállni a korábbi szintre.
A NEAK 2023-ban újra jogosulttá vált az egészségügyi rendszer ellenőrzésére, és azóta kiterjedt vizsgálatokat végez annak érdekében, hogy kiderítse, miért nőnek folyamatosan a kórházi adósságok.
A vizsgálatok során már 1,4 milliárd forint bírságot szabtak ki szabálytalanságok miatt.
Kiss Zsolt szerint a finanszírozási szabályok következetesebb alkalmazása nemcsak az elszámolást tenné pontosabbá, hanem a betegellátás minőségét is javítaná. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a jelenlegi bértámogatási rendszer nem működik elég hatékonyan.
A teljes cikket az Index oldalán olvashatja.