Fél nap után találtak csak rá az 51-es úton, Sükösd közelében történt halálos baleset áldozatára

Vágólapra másolva!
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt Sükösd közelében, az 51-es számú főút 146-os kilométerszelvényénél – számolt be róla a baon.hu. Egy lengyel rendszámú személygépkocsi letért az útról, majd az árokba sodródva egy fának csapódott.
Vágólapra másolva!

A rendelkezésre álló információk szerint az autó az M9-es felől haladt Sükösd irányába, amikor egy balra ívelő kanyarban – eddig tisztázatlan körülmények között – az autó egyenesen haladt tovább, lehajtott az útról, és az út menti árokban egy fának ütközött. A gépkocsiban egyedül a lengyel állampolgárságú sofőr tartózkodott.

Halálos baleset Sükösd közelében, HalálosbalesetSükösd, 51-es számú főút,
Fotó: Pozsgai Ákos

A baleset pontos időpontja nem ismert, de a feltételezések szerint vasárnap hajnalban vagy a kora reggeli órákban történhetett. Az összeroncsolódott járműre csak vasárnap délután talált rá egy arra közlekedő autós, aki észrevette a fűben húzódó nyomokat, majd követve azokat fedezte fel az árokban a fák alatt rejtőző autót, benne a már elhunyt sofőrrel.

Halálos baleset Sükösd közelében, HalálosbalesetSükösd, 51-es számú főút,
Fotó: Pozsgai Ákos

A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon félpályás útlezárás volt érvényben, a forgalmat rendőrök irányították. A tragédia körülményeit a Kalocsai Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!