Jég és hatalmas sártenger Somogyban – videó

Vágólapra másolva!
Brutális eső volt Somogy vármegye több településén is, csütörtök délután. Volt, ahol jég is esett és olyan település is, ahol alig volt eső. A 67-es út kisbabapusztai szakaszán a külső sáv teljesen járhatatlanná vált az eső miatt.
Vágólapra másolva!

Sártengerré változott a 67-es főút Kisbabapuszta térségében, miután csütörtök délután heves felhőszakadás csapott le a környékre. Az özönvízszerű eső nyomán a szakasz teljesen járhatatlanná vált, a közútkezelő munkatársai pedig komoly erőfeszítéseket tettek, hogy megtisztítsák az utat és újra biztonságossá tegyék a közlekedést – írja a Sonline.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Sonline.hu megkeresésére elmondta: a heves esőzés miatt hatalmas mennyiségű csapadék zúdult a településekre. A domborzati viszonyok miatt az út menti területekről nagy mennyiségű sár és hordalék került az úttestre, ami miatt csak korlátozottan lehetett közlekedni a Mernyeszentmiklós-Somogytúr összekötő út szakaszán.

A 67-es út Kaposvár felé vezető oldalán a külső sáv mintegy 300-400 méteres szakaszon teljesen járhatatlanná vált, ezért a járművek csak sebességkorlátozás mellett, a belső sávon tudtak közlekedni.

A helyszínt a rendőrség és a közútkezelő szakemberei biztosították a közlekedők védelme érdekében. A szakemberek munkagépekkel kezdték meg a burkolat mielőbbi megtisztítását.

Több somogyi térségében is heves esőzések voltak a nap folyamán. A légköri viszonyok miatt a Dunántúlon sorra pattantak ki záporok és zivatarok

– mondta el Sonline-nak Horváth Ákos, a HungaroMet Siófoki Obszervatóriumának vezetője. Ezek a zivatarok viszonylag lassan mozogtak, ám nagy mennyiségű csapadékot hoztak, így több településen is sok eső zúdult le.

Az elmúlt 24 órában a legtöbb csapadékot Nemeskisfaludon mérték, ahol 31,2 milliméter esett, míg Főnyeden 32 millimétert regisztráltak. Ezzel szemben Kaposváron 15,5 milliméter, Kisbárapátiban pedig csupán 3,6 milliméter eső hullott, noha utóbbi mindössze 30 kilométerre fekszik a megyeszékhelytől.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!