Félárbócra eresztették a nemzeti lobogót a Kossuth téren Ferenc pápa tiszteletére

Vágólapra másolva!
Ferenc pápa temetése napján, szombaton 9 órakor ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország nemzeti lobogóját az Országház előtt, a budapesti Kossuth téren. A kormány a szertartás napjára a nemzeti együttérzés és tisztelet kifejezéseként nemzeti gyásznapot rendelt el.
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa temetési szertartását a Szent Péter téren tartják, amelyen államfők, egyházi vezetők és hívők sokasága vesz részt.

Ferenc pápa élete képekben, Ferencpápaéleteképekben, galéria, összeállítás, halálhír, 2025.04.21.
Résztvevők a Parlament előtti Kossuth téren Ferenc pápa szentmiséje előtt az egyházfő háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján 2023. április 30-án
Fotó: MTI/Illyés Tibor / MTI/Illyés Tibor

Az eseményen a zenekar eljátszotta a Himnuszt és a Szózatot. A megemlékezésen jelen volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A nemzeti gyásznapra a kormány rendelete szerint az állami és önkormányzati intézményekre, valamint a középületekre fekete zászlót kellett kitenni.

A kormány arra kérte a magyar embereket, hogy méltósággal, csendes főhajtással emlékezzenek meg Ferenc pápa életéről és szolgálatáról.

Ferenc pápa vatikáni temetési szertartásán a Sulyok Tamás köztársasági elnök által vezetett magyar állami delegáció tagjaként részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A szertartást a közszolgálati média a Dunán egyenes adásban közvetíti.

Ferenc pápa 88 éves korában hunyt el, pápasága alatt következetesen kiállt a szegények, a kirekesztettek és a társadalmi igazságosság ügye mellett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!