„Tegnap egy egészen arcátlan és cinikus közleményt adott ki a BRFK arról, hogy hogyan hamisítottak bizonyítékokat” – írta Hadházy. Bejegyzése szerint a rendőrség olyan felvételeket mutatott be a bíróságnak, amelyeket nem egy hivatalosan meghirdetett demonstráción, hanem egy spontán gyülekezésen készítettek, amikor mindössze néhány száz ember tartózkodott a helyszínen.
Hadházy szerint „csak egy totálisan hülye vagy aljas rendőr” állíthatta, hogy ezek a képek az általa szervezett tüntetésről készültek.
A politikus közölte: feljelentést tesznek, mert álláspontja szerint a BRFK tudatosan félrevezette a bíróságot. Hadházy szerint a rendőrség célja az volt, hogy a demonstrációk alacsony részvételét bizonyítsa, mivel a jogszabályok értelmében csak nagy létszám esetén lenne jogszerű hídlezárást engedélyezni.
Mint ismert, a Kúria április 25-én helybenhagyta a BRFK döntését, amely megtiltotta, hogy Hadházyék május 1-jén újra elfoglalják az Erzsébet hidat.
A képviselő szerint azonban a döntés alapjául szolgáló bizonyítékok nem tükrözték a valóságot: bemutatott egy képet is, amelyet állítása szerint nem az ő demonstrációján készítettek.
A BRFK közleményben reagált Hadházy vádjaira. Azt írták:
a kifogásolt felvétel 2025. április 22-én, a Szabadság hídon készült, és határozottan visszautasították a politikus állításait.
Az ügy hátterében a gyülekezési jog szigorítását célzó törvénymódosítás áll, amelyet az Országgyűlés március 18-án fogadott el. A jogszabály lehetőséget ad egyes rendezvények, köztük a Pride korlátozására is. A módosítás után több tüntetés is zajlott Budapesten, amelyekben Hadházy Ákos és a Momentum Mozgalom is aktívan részt vett.
Az Erzsébet hídi demonstrációk, a rendőrségi tiltások, valamint a Kúria döntése körüli vita egyre élesebbé vált, az ügy fejleményei pedig újabb politikai feszültségeket generálhatnak a következő hetekben is.
Másfél hónapja bénítják meg a város közlekedését a tüntetések
Március 18-án a Momentum a Kossuth Lajos téren tartott demonstrációt a gyülekezési jog szigorítása elleni tiltakozás jegyében, ahol Hadházy Ákos független képviselő is felszólalt. Beszéde után a tömeg a Margit hídhoz vonult, ahol hídlezárás és többórás patthelyzet alakult ki a rendőrséggel.
Egy héttel később, március 25-én újabb demonstrációt szerveztek, ezúttal a Ferenciek teréről indultak a tüntetők. Aznap este a megmozdulás miatt négy hidat is le kellett zárni Budapesten. A demonstráció végül az Alkotmány utcában ért véget, miután a rendőrök lezárták a továbbvonulás lehetőségeit.
Április 1-jén ismét hidakat foglaltak el Hadházy Ákos szervezésében, majd április 8-án is folytatódtak az akciók: bár a demonstrálók három hídhoz is eljutottak, a rendőrök gyorsan visszaszorították őket. Az Erzsébet hídon így is többen kitartottak hajnal 4-ig.
Április 15-én a tiltakozók egy újabb szintre emelték a megmozdulásokat: több mint 24 órás tüntetés kezdődött Hadházy vezetésével, amelynek során sokan a Karmelita kolostor előtt töltötték az éjszakát.