Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA szombat esti eset során egy kislány rekedt a fémoszlopok között. A tűzoltók percek alatt a helyszínre érkeztek: létra segítségével felmásztak az emlékmű tetejére, majd egyikük lemászott a kislányhoz. Kötélbiztosítással együtt másztak fel, és végül épségben sikerült kimenteni a gyermeket, akit egy másik tűzoltó kísért vissza a nagymamájához.
Az OKF kiemelte: a mentést nagyban megkönnyítette, hogy a kislány bátran viselkedett, gyorsan bizalmába fogadta a tűzoltókat, és minden utasítást követett.
Nem ez az első hasonló eset: 2023. november 4-én egy kisfiú szorult be ugyanitt az emlékmű oszlopai közé. Akkor is tűzoltók érkeztek a helyszínre, akik mentőkötél segítségével szabadították ki a gyermeket.
Mindez ráirányítja a figyelmet arra, hogy a köztéri emlékmű környezetének biztonsági szempontú átvizsgálása és megfelelő karbantartása a helyi önkormányzat, azaz Zugló, és annak vezetése – jelenleg momentumos Rózsa András polgármester – felelőssége lenne.
A tény, hogy másfél éven belül ismét hasonló baleset történt, felveti a kérdést: vajon megtették-e a szükséges óvintézkedéseket a gyerekek védelmében?
A Zuglói Önkormányzattól az alábbi levelet kaptuk:
Az említett ’56-os emlékművet is magában foglaló Városliget még 2013-ban, a Fidesz színekben politizáló XIV. kerületi polgármester, Papcsák Ferenc javaslatára 99 évre ingyenesen a száz százalékban állami tulajdonú Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. vagyonkezelésébe került. Így az ’56-os emlékmű és annak környezetének biztonsági szempontú átvizsgálása, megfelelő karbantartása nem Zugló Önkormányzatának, hanem az állami tulajdonú Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt-nek a feladata és felelőssége.
Kiemelt fotó szerzője: pj soans. A kép a https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu licenc alatt érhető el.