Jakupcsek Gabriella korábban elfogadta a felkérést, ám a Mandiner kérdésére pénteken még ingerülten reagált. Egy rövid üzenetben azt válaszolta: „Ön hiteles újságíró vagy provokatőr?”
Azóta azonban változott az álláspontja: szombaton közleményben jelezte, hogy visszalép a részvételtől – írja a Magyar Nemzet.
„Az elmúlt években azért dolgoztam, hogy tabuk ledöntésével, őszinteséggel, nyitottsággal beszéljek a változókorban lévő és idősödő nők problémáiról” – írta, hozzátéve: fontosnak tartja, hogy a női önelfogadás ügyét távol tartsa minden politikai csatározástól.
Jakupcsek kiemelte, hogy a szervezők tudta nélkül hívtak meg aktív politikust a rendezvényre. Úgy érzi, a nők támogatásához az összetartozás üzenetére kell fókuszálni, nem pedig a megosztottságra.
„Egy politikaivá váló rendezvény nem az én terepem” – fogalmazott.
A műsorvezető elnézést kért mindazoktól, akik számítottak a részvételére.