Egy budapesti férfi 2023 szeptemberében és októberében internetes apróhirdetési oldalon árult különböző rendezvényekre – két koncertre és a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzésére – szóló belépőjegyeket – áll a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményében.
A hirdetésekre többen is jelentkeztek, a jegyek árát a meghirdető minden esetben előre kérte átutalással, saját bankszámlájára.
A pénzek megérkezése után azonban a férfi elérhetetlenné vált, a kifizetett jegyeket nem küldte el.
A csalással három embernek összesen 163.000 forint kárt okozott. Ebből személyenként 10.000 forintot önként megtérített.
A Kecskeméti Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és vétsége miatt emelt vádat, és pénzbüntetés, valamint közérdekű munka kiszabását indítványozta.
Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság hoz majd döntést.