Lecsapnak a kábítószer-kereskedőkre – több mint 2000 eljárás indult az elmúlt két hónapban

Vágólapra másolva!
Az országgyűlés elfogadta a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokat. A kábítószer-kereskedők súlyos büntetési tételekkel számolhatnak.
Vágólapra másolva!

Ez év március elsején indult az országos hajtóvadászat a kábítószer-kereskedők, a terjesztők és előállítók ellen Delta akcióprogram elnevezéssel. Ismeretes, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a februári évértékelőjén vetítette előre az akciósorozat közeli indulását, a Magyar Közlönyben pedig február 28-án jelent meg, hogy a kormányfő Horváth Lászlót, a Fidesz-KDNP Heves vármegyei országgyűlési képviselőjét nevezte ki a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztossá. Az akciósorozat indulása óta eltelt közel két hónap értékelésére kérte a HEOL a kormánybiztost.

Horváth László azzal kezdte, hogy március eleje óta több mint 2000 eljárást indított a rendőrség az akciók során, ezen belül Heves vármegyében is több mint 100 esetben indult eljárás kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmény kapcsán. 

– Országosan több száz kilogramm kábítószer került lefoglalásra. Lényegesen csökkent tehát a piacon lévő drog mennyisége. Ez azért is nagyon fontos, mert a fogyasztás csökkenésével a fogyasztók száma is alacsonyabb, s ami nagyon lényeges, kevesebb az újonnan belépő fogyasztó is. Azt gondolom, hogy ez az akciósorozat – amely egyébként ezután is folyamatos lesz – megmutatta, hogy a rendőrség felkészült és alkalmas ennek a rendkívül fontos feladatnak az ellátására. Számos beavatkozás volt Heves vármegye fertőzött településein, így Egerben és Gyöngyösön is. Az akciók természetesen szűkebb hazánkban is folytatódnak. 

Ne gondolják tehát a kábítószer-terjesztők és kereskedők, hogy ezzel vége

 Folyamatos lesz a rendőri jelenlét, és ha a jövő héten elfogadja az országgyűlés az új jogszabályokat, akkor a rendőrség hatékonyabban és eredményesebben tud majd fellépni velük szemben – részletezte Horváth László.

A kábítószer-kereskedők jobb, ha elgondolkodnak, merik-e folytatni a tevékenységüket

A kormánybiztos kifejtette, hogy a parlamentben ezen a héten már megtörtént a kábítószer-ellenes törvényjavaslat részletes vitája, a jövő héten szavaznak a képviselők a törvényről. 

– Az országgyűlés el fogja fogadni a javaslatunkat. Az látszik, hogy az egységes és határozott álláspontot képviselő kormánypártokon kívül, az ellenzéki pártok közül a Mi Hazánk és a Jobbik is támogatni fogja a törvényjavaslatot. Ezután olyan szigorú büntetésekkel kell számolniuk az előállítóknak, kereskedőknek, terjesztőknek, hogy tényleg el kell gondolkodniuk, merik-e tovább folytatni a tevékenységüket. Kőkemény szabályozás lesz súlyos büntetési tételekkel a vagyonelkobzástól, a börtönbüntetéstől a településről kitiltásig. Ezekkel most már számolni kell ezeknek az embereknek. Nem bújhatnak a mögé a trükk mögé sem, hogy változtatnak egy-egy méreg kémiai összetételén, ez már nem fog számítani. Az sem számít majd, hogy más nevén van egy-egy vagyontárgy. 

Tehát ha valaki a kábítószer-kereskedéshez használja az autót, vagy az ingatlant drog előállítására, tárolására, akkor mindegy, hogy az kinek a nevén van, elkobozható lesz

A jogszabálymódosítás egyértelmű kereteket hoz létre arra is, hogy nem kerülhessen úgy szabadlábra egy őrizetbe vett személy se, mint a közelmúltban megtörtént – emelte ki a kormánybiztos.

A rendőrség figyel a drogterjesztők új trükkjeire

Horváth László arról is beszélt, hogy a kezdetek óta mára elbizonytalanodást lát a drogkereskedők és a terjesztők részéről. 

– Ők se számítottak ilyen határozott és koncentrált fellépésre. Pedig szóltunk előre. A kábítószer ára, tudomásom szerint, megemelkedett, éppen azért, mert nehezebb hozzájutni. 

Nyilván óvatosabbak is a kereskedők. Megpróbálnak új trükköket bevetni, de ezek feltárásán is rajta vagyunk

Most előnyben részesítik a küldeményben feladni a drogot– egy csomagküldő szolgálat sokszor nem tudja, mit szállít –, a személyes átvételek számát igyekeznek minimalizálni. De erről is van tudomásunk, és ez ügyben is lépéseket teszünk. Blokkolni fogjuk az internetes kábítószer-kereskedő oldalakat, illetve a meglévő, drogkereskedelemre szerveződött online csoportokat is felderítjük – összegezte Horváth László.

Címlapi képünk illusztráció!


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!