Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére – jelentette be kedden a Facebookra feltöltött videójában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.
Hivatalosan is megtörtént a bejelentés, az Axiom 4-es küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére
– mondta Ferencz Orsolya.
Azt is mondta, hogy e történelmi pillanattal egy közel kétéves magyarországi kiválasztási és kiképzési, majd az Amerikai Egyesült Államokban folytatott nyolc hónapos küldetésspecifikus felkészülési folyamat zárul le – tette hozzá a miniszteri biztos.
Ferencz Orsolya felidézte, hogy az amerikai kiképzési programban a NASA, a Spacex és az Axiom Space legszigorúbb feltételeit is teljesítve Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula a világ élvonalába emelkedett.
A kiképzést befejezve Kapu Tibor kutatóűrhajós készen áll a küldetésre. Magyarország ebben a tudományos programban ismét bizonyítani tudja kitartását és elkötelezettségét. A magyar zászló sok évtized után újra a világűrbe emelkedik. Kövessék velünk együtt figyelemmel ezt az új történelmi magyar sikert
– mondta Ferencz Orsolya.
A bejegyzésben az is olvasható, hogy a felbocsátást a TV2 élőben, egy exkluzív műsorban közvetíti majd.
Ahogy az Origo is beszámolt róla, az Axiom-4 űrlegénysége február elején tartotta első hivatalos sajtótájékoztatóját. A küldetésen résztvevők beszámoltak kiképzésük aktualitásairól és a misszióban való részvételük céljáról. Magyarországot a HUNOR program keretében résztvevő Kapu Tibor képviseli, aki több tudományos kísérletet is végrehajt majd az űrben. A magyar űrhajós elárulta, számára ez nemcsak egy tudományos küldetés, hanem gyerekkori álma válik valóra, hiszen most végre egy saját mezben képviselheti Magyarországot.