Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huKocsis Máté a Tisza Párt EP-képviselőjének, Kollár Kingának a szavait idézte az uniós támogatások felfüggesztésről.
A fideszes politikus azt mondta, ez tulajdonképpen egy beismerő vallomás, egy politikai válság okozására képes új őszödi beszéd.
Olyan még nem volt a világon, vagy csak nagyon kevésszer, és megvolt a következménye, hogy valaki a nép felhatalmazásából, közfeladata ellátása közben, esküjével ellentétesen a saját hazája ellen dolgozzon és ezzel még kérkedjen is, egyértelművé tegye, hogy ez politikai meggyőződése.
Kitért arra, hogy miután a pártelnök „Brüsszel Péter” védelmébe vette a nyilatkozattevőt, ezért elmondható, hogy ez magának a pártnak az álláspontja.
Nincs két Tisza, egy Tisza van, egy Tisza-politika és ez annak örül, ha a magyar emberek életminősége romlik.
Kocsis Máté úgy fogalmazott, hogy aki a saját családját elárulta, az el fogja árulni a hazáját is. Itt hever a lábunk előtt egy nyílt politikai hazaárulás – tette hozzá. Felidézte Raskó Györgynek, a Tisza Párt szakértőjének a szavait is arról, hogy a párt választási esélyei akkor nőnek majd, ha százezres nagyságrendben halnak meg idős fideszes szavazók, tehát az idő a Tiszának dolgozik.
Minden politikai hazaáruló menjen a fenébe!
– üzente a kormánypárti frakcióvezető, jelezve: elutasítanak minden olyan politikát, ami a magyarok ellen áskálódik.
Kollár Kinga brüsszeli beszédének legerősebb mondatai:
- „21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára.”
- „Nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek.”
- „50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.”
- „A kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét.”
- „Ennek van pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban.”