Majd 34 millió forint értékű magyar államkötvénnyel rendelkezik Kollár Kinga

Vágólapra másolva!
A Tisza Párt EP-képviselőnője korábban úgy nyilatkozott, hogy szégyelli, hogy magyar.
Vágólapra másolva!

Magyar viszonylatban kifejezetten vagyonos az európai uniós források visszatartásának örülő, Tisza-párti Kollár Kinga. Ismert: az uniós források felfüggesztését „nagyon hatékonynak” tartó tiszás Kollár Kinga azt mondta, Brüsszel forrásmegvonása miatt a magyar állam nem tud a közszolgáltatásokba és a gazdaságba befektetni, és a források blokkolása miatt nem újult meg 50 kórház Magyarországon. Hangsúlyozta azt is, ez hatékony, mert ez rontja a magyarok életszínvonalát és javítja az ellenzék esélyeit, ezért ő bizakodó az ellenzék 2026-os esélyeire tekintve. Vagyonnyilatkozata szerint Kollár Kinga egy 104 négyzetméteres ház tulajdonosa Madeirán, de rendelkezik ingatlannal Gödöllőn, Esztergomban és Budapesten is, utóbbi településen rögtön kettővel.

Kollár Kinga vagyonnyilatkozatát átvizsgálva azonban a Bennfentes magyar állampapírokra bukkant

Ezek egy része eurós, a másik forintalapú. Összesen 34 millió forint értékű magyar államkötvénnyel rendelkezik Kollár Kinga. A napokban a Bennfentes leplezte le: Kollár Kinga szégyelli, hogy magyar. Erről ő vallott a Tisza Párt képviselőket bemutató videójában. Ahogy egy korábbi megszólalásában agymosottnak nevezte a magyarokat.

Kollár Kinga állampapírjai

Kollár Kinga vagyonnyilatkozata (2024)
Fotó: BENNFENTES

2025-ös vagyonbevallásában már 33 924 261 forintnyi magyar államkötvény szerepel, igaz, már két tételben: külön eurós és külön forint bontásban.

A Magyar Állam által kibocsátott, euró alapú állampapírban Kollárnak közel 37 ezer, pontosan 36 963 eurója pihen, míg forintkötvényének értéke közel 19 millió, pontosan 18 769 431 forint.

Kollár Kinga vagyonnyilatkozata (2025)
Fotó: BENNFENTES

Bár Kollár vagyonnyilatkozatából ez nem látszik, de ezek a megtakarítások forint esetében feltehetően a közkedvelt Prémium Magyar Állampapír valamelyikét takarja, amelyek 0,5-1,5% kamatprémiumot biztosítottak az infláción fölül (2025-ben a legjobb PMÁP 19,1% kamatot fizetett).

Az eurós papír pedig Prémium Euró Magyar Állampapír, vagy Euró Magyar Állampapír lehet, előbbi 0,25-1,25%-os kamatprémiummal követte az eurózóna inflációját, utóbbi pedig nem az inflációt, hanem az európai irányadó bankközi kamatlábat (EURIBOR) követi, és kamatprémium nincsen.

További érdekesség Kollár vagyonbevallásban, hogy eszerint igen vastag bankszámlával rendelkezik a képviselőnő. Egyéb, értékes ingatlanai mellett csak a pénzügyi vagyona bőven fölötte van a 100 millió forintnak.

Kollár 34 milliós állampapír-.befektetés mellett rendelkezik közel 106 millió forintnyi részvénnyel, igaz, utóbbi egy része közös tulajdon. Emellett 67 millió forintnyi devizája – feltehetően euró – parkol a bankban, és 1,3 millió forint egy másik bankszámlán. A tiszás Kollár befektetési jeggyel is rendelkezik, mégpedig a Hold vagyonkezelő által kibocsátott 'Citadella' alap befektetési jegyeiből birtokol – ugyancsak valakivel közösen – 2 075 212 darabot. A Citadella alap egyetlen jegye áprilisban 3,77 forint volt, vagyis ez összesen 7,8 millió forint értékű befektetési jegy. 

Ez összesen 216 milliós pénzügyi vagyon,

még ha egy része közös is.

Eközben Kollár banki tartozásként 10 millió forintot és 90 ezer eurót tüntetett fel, de ezek is közösek, ezekben adóstárs valakivel.

Kollár Kinga korábban úgy nyilatkozott, hogy

A források visszatartásával pedig a magyar állam nem tudja támogatni a magyar gazdaságot és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Úgy értem, csak hogy pár példát hozzak, az RRF programból 50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi

Magyar Péter brüsszeli embere hatékonynak látja, hogy Brüsszel miatt a magyar állam

nem tud befektetni a közszolgáltatásokba, (…) nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. (…) 50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi. (…) az eljárás nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok életét. (…) ennek a pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!