Lebukott Magyar Péter képviselője Brüsszelben, ezért jó a Tisza Pártnak, ha megbüntetik Magyarországot – videó!

Vágólapra másolva!
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője egy brüsszeli bizottsági ülésen arról beszélt, hogy szerinte jól működik és hatékony az uniós pénzek visszatartása, mert megakasztja a magyar gazdaság fejlődését, beruházások és kórházfelújítások maradnak el. Magyar Péter embere szerint ennek a jó oldala az, hogy a romló életminőség az ellenzéket segíti.
Vágólapra másolva!

Megdöbbentő vallomást tett Brüsszelben Kollár Kinga. A Tisza Párt európai parlamenti képviselője a költségvetési ellenőrző bizottság ülésén – angolul felszólalva – hatékonynak nevezte a hazánknak járó uniós források visszatartását — írja a Magyar Nemzet.

kollárkinga kollár kinga
Kollár Kinga és Magyar Péter
Fotó: Kollár Kinga/Facebook

Kollár úgy fogalmazott, hogy

Magyarként azt kell mondanom, hogy [a jogállamisági eljárás] nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára. És ennek nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Úgy értem, csak hogy pár példát hozzak, az RRF programból 50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.

Kollár összegzésként megismételte:

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét.

A Tisza Párt uniós képviselője ezt követően politikai értékelésbe fogott, és így fogalmazott:

Most ami ennek a pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!