Magyar Péter emberének példátlan botránya miatt szerveznek ma tüntetést Budapesten – videó

Vágólapra másolva!
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szombat délután 15 órára tüntetést hirdetett a Millenáris Parkba, az Európai Bizottság képviselete elé, hogy így tiltakozzon Kollár Kinga tiszás politikus botrányos kijelentései miatt. A megmozduláshoz csatlakozott a Nemzeti Ellenállás Mozgalom is. Az eseményhez számos politikai, közéleti szereplő és influenszer is csatlakozott.
Vágólapra másolva!

Az egész ország a tiszás Kollár Kinga botrányos beszédétől hangos. A Tisza Párt EP-képviselője brüsszeli felszólalásában elmondta: a Tisza Pártnak az a jó, ha a magyaroknak minél rosszabb.

Kollár Kinga brüsszeli beszédének legerősebb mondatai:

  • „21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára.”
  • „Nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek.”
  • „50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.”
  • „A kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét.”
  • „Ennek van pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban.”

Orbán Viktor: Még büszkék is arra, hogy minél rosszabb az országnak, annál jobb a Tisza Pártnak

Azért küldték az EP-képviselőket Brüsszelbe a magyar emberek, hogy ott Magyarország érdekeit képviseljék. Én mindig harcolok a magyarok érdekeiért, és sikerült az uniós pénzek felét hazahozni – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban. A miniszterelnök elmondta, az ellenfél soraiban tűnnek fel olyanok, akiket EP-képviselőként Brüsszelbe küldtek.

Ez egy szégyellnivaló dolog 

– véleményezte a Tisza Párt politikusának, Kollár Kingának a botrányát a kormányfő. Mint jelezte, még büszkék is arra, hogy minél rosszabb az országnak, annál jobb a Tisza Pártnak, mert így hamarabb kerülnének hatalomra. Párhuzamot vont Gyurcsány Ferenc őszödi beszédével, úgy vélte, ez az a pillanat, amikor megnyílik az ember lába alatt a föld és eltűnik a süllyesztőben. Elmondta, hogy semmire sem tartja az olyan embereket, akik úgy akarnak kormányra kerülni, hogy az országnak rosszul megy. Aki hatalomért és pénzért bármire képes, abban nem szabad megbízni – tette hozzá.

Tüntetés szombat délután

Szombaton, április 12-én, 15 órára gyertek a Millenáris Parkba, az Európai Bizottság képviselete elé, oda, ahol tavaly nyáron már tüntettünk egyszer az Európai Bíróság tűrhetetlen és aljas ítélete ellen 

– jelentette be a közösségi oldalán Bayer Zsolt publicista. A tüntetés apropója Kollár Kinga brüsszeli beszéde.

Nem hagy nyugodni a Tisza párt brüsszeli beszéde. Kiállt a Tisza brüsszeli képviselője, és belemondta az arcunkba: megállapodtak Brüsszellel, és azért akarják tönkretenni a magyar gazdaságot és a magyarok életszínvonalát, hogy így szerezzék meg a hatalmat 

– írta a közösségi oldalán Bayer Zsolt. 

És az igazán megdöbbentő az, hogy nem is szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem még büszkék is rá! Az őszödi beszéd óta nem láttunk ilyet 

– tette hozzá a publicista. 

Sokakkal beszéltem az elmúlt órákban, és egyetértettünk abban, hogy ezt nem hagyhatjuk szó nélkül! Ha egyszer is szemet hunyunk az ilyen felett, akkor meg fog szűnni a hazánk, és jöhet a Hegedűs hadnagyok és Brüsszel Péterek országa! Ezért, kérlek benneteket, hogy szombaton, április 12-én, 15 órára gyertek a Millenáris Parkba, az Európai Bizottság képviselete elé, oda, ahol tavaly nyáron már tüntettünk egyszer az Európai Bíróság tűrhetetlen és aljas ítélete ellen.

Az eseményhez csatlakozott a Nemzeti Ellenállás Mozgalom is, amely egy Facebook-eseményt is létrehozott a tüntetéssel kapcsolatban. 

Ne hagyjuk szó nélkül a Tisza párt brüsszeli beszédét! Egy olyan bandával állunk szemben, akik hencegve mondták a mikrofonba, hogy összeesküdtek Brüsszellel, és politikai haszonért tartják vissza a magyarok pénzét. Büszkék arra, hogy minél több kárt okoznak a hazánknak, annál jobb lesz nekik. Így akarnak hatalomra kerülni. Szégyen, amit művelnek. Ez nem maradhat következmények nélkül! 

Magyar Péter kérjen bocsánatot és azonnal mondjon le! Ezért tüntetünk szombaton! Gyere el te is április 12-én, 15 órára a Millenáris Parkba, az Európai Bizottság képviselete elé!

Tüntessünk együtt!Akik Brüsszellel szövetkeznek Magyarország ellen, azok tűnjenek el a közéletből! Azonnal! Találkozzunk szombaton 15 órakor Budapesten, a Millenárison! – olvasható az esemény leírásában.

A tüntetésen számos közéleti személyiség részt vesz

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemcsak részt vesz, de fel is szólal a tüntetésen.

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos bejegyzésben jelezte részvételét az eseményen.

Apáti Bence közösségi oldalán buzdított mindenkit a csatlakozásra.

Bohár Dániel riporter is jelezte közösségi oldalán, hogy részt vesz az eseményen.

Déri Stefi közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Ott találkozunk!”

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is megosztotta az eseményt az oldalán.

Abrakovits Joca az oldalán úgy fogalmazott: „Aki Brüsszellel szövetkezik a hazája ellen, az takarodjon a közéletből.”

Korondy Tamás is jelezte részvételét az eseményen. A bejegyzésben a következőt írta: „Ha neked is eleged van a hazaáruló tiszás politikusokból és kiállnál Magyarországért, akkor csatlakozz a CÖF és a NEM tüntetéséhez!”

Szécsényi Dániel arra buzdított oldalán, hogy tüntessünk együtt, hozzátéve: „MUTASSUK MEG, HOGY MAGYARORSZÁG NEM ELADÓ!”

Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője a közösségi oldalán osztott meg bejegyzést.

Dezse Balázs is megosztotta az eseményt. Azt is oda írta: „Ott a helyünk!”

Gerhardt Máté videót osztott meg közösségi oldalán. A Patrióta újságírója videója alatt úgy fogalmazott: „Gyertek el minél többen, üzenjük meg a Tiszának, hogy hazaárulóknak nincs helyük a közéletben!”

György-Horváth Zsuzsa műsorvezető is leírta, ott a helyünk.

Filep Dávid a közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Legyünk ott mindannyian, és üzenjük meg a hazaáruló tiszás képviselőknek, hogy nem hagyjuk, hogy Brüsszellel szövetkezve tönkretegyék a hazánkat! Én ott leszek! És te?”

Schauer Viktor László digitális tartalomkészítő a következő bejegyzést osztotta meg oldalán:

Szarvas Szilveszter, a Megafon Központ főszerkesztője leírta, hogy elege van a hazaárulókból, ezért csatlakozik a szombati tüntetéshez.

 

Wintermantel Zsolt volt újpesti polgármester úgy fogalmazott közösségi oldalán: „Álljunk ki hazánkért, takarítsuk el a hazaárulókat!”

Szűcs Gábor a közösségi oldalán azt írta: a Tisza Párt beismerte, hogy Brüsszellel összefogva azon dolgozik, Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat, mert – megfogalmazása szerint – „ami rossz az országnak, az jó nekik”.

Kötter Tamás közösségi oldalán úgy fogalmazott: Brüsszelben összehangolt támadás zajlik Magyarország ellen, amely szerinte nemcsak az ország, hanem az emberek és még az ellenzéki szavazók elárulását is jelenti. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!