Mivel a Magyarországnak járó uniós pénzek visszatartásának egyik leghangosabb képviselője az Európai Néppárt, így azzal, hogy Magyar Péter és pártja csatlakozott a Néppárt frakciójához, valójában a probléma része lett – mondta Kiszelly Zoltán a Magyar Nemzet hasábjain. Deák Dániel ehhez azt tette hozzá ugyanott: a Tisza vezérének a baloldali szavazók kedvében is kell járnia, ezért is változtatta az ellenkezőjére véleményét.
A két elemzőt arról kérdezte a Magyar Nemzet:
Magyar Péter egy éve még politikai bunkósbotnak nevezte az uniós pénzek visszatartását, és igazságtalanságról, kettős mércéről beszélt, manapság viszont már Brüsszel helyett a kormányt hibáztatja a források hiánya miatt.
Mire fel ez a 180 fokos fordulat, tehetjük fel a kérdést, amire a lap hasábjain először Deák Dániel elemző válaszol:
Magyar Péter véleményének megváltozása egyértelműen annak tudható be, hogy az időközben megalakult Tisza Párt csatlakozott az Európai Néppárthoz, mondja Deák Dániel, majd a lap hasábjain kiemelte,
mióta a Tisza Párt csatlakozott az Európai Néppárthoz, számos kérdésben az ellenkezőjére fordult Magyar Péter álláspontja, és most úgy tűnik, mintha a Néppárt vezetője, Manfred Weber mondaná meg, mit kell gondolni egyes kérdésekről.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője úgy véli: ebből a szempontból is érdekes volt Kollár Kinga és Gerzsenyi Gabriella tiszás EP-képviselők megszólalása,
amely szerint az uniós források elapadása az ellenzéknek jó, és ez politikai döntés volt az EU részéről. Ahogyan ezt lapunk is bemutatta korábban, a tiszás EP-képviselő mondatai is alátámasztják Deák Dániel mondatait:
Az a fajta kommunikáció, amelynek lényege, hogy a magyar kormány a felelős az uniós források felfüggesztéséért, nemcsak Brüsszel részéről, hanem a hazai baloldali szavazók részéről is elvárás a Tisza és Magyar Péter felé.
Ahogy annak idején Márki-Zay Péternek, úgy Magyarnak is idomulnia kell a baloldali választók akaratához – véli az elemző, majd a lap által megkérdezett Kiszelly Zoltán értékelt így:
Egy évvel ezelőtt Magyar Péter a neveltetése, családi kapcsolatai okán akár magáénak is érezhette a jobboldali üzeneteket Magyarország szuverenitásának fontosságáról. De rájött arra: ha ezt komolyan veszi és tartalmi üzeneteket fogalmaz meg, akkor elveszítheti baloldali táborát. Ezért a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány politikai elemzési igazgatója szerint
Magyar azt a stratégiát alkalmazta, hogy külsőségekkel szólítja meg a jobboldali szavazóit, például magyar zászlót lenget, népviseletbe öltözik, vagy épp magyar költők verseit idézi.
Ez gesztus a jobboldali választók irányába, de nem riasztja el a baloldali szavazókat sem. A Századvég elemzője szerint Magyar ahhoz hasonló stratégiával próbálkozik, mint Donald Tusk Lengyelországban.
A Tisza az Európai Néppárt része, a források folyósítása rajtuk is múlik, így
Magyar Péter és EP-frakciója valójában a probléma része – vezette le Kiszelly Zoltán a Magyar Nemzetben.