Menczer Tamás: A Tisza Párt elnöke már most visszaél a pozíciójával

Vágólapra másolva!
Már most visszaél a pozíciójával, ez jól látható, és fenyegeti azokat, akik a piszkos ügyeit vizsgálják. Bűncselekményt követett el, és fenyegetéssel akarja megúszni – mondta Menczer.
Vágólapra másolva!

Kiderült az, hogy Magyar Péter megint megfenyegetett egy hölgyet – mondta Menczer Tamás legújabb videó bejegyzésében.

Mondom még egyszer, megint. Magyar Péter megfenyegette a Magyar Nemzeti Bank bölcs munkatársát pusztán azért, mert fel mertek neki tenni néhány kérdést a bennfentes kereskedéssel kapcsolatban

– mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, majd így folytatja:

Erre az ő válasza az volt, hogy megfenyegette a hölgyet. Már most visszaél a pozíciójával, ez jól látható, és fenyegeti azokat, akik a piszkos ügyeit vizsgálják. Bűncselekményt követett el, és fenyegetéssel akarja megúszni. Természetesen mindez felháborító és elfogadhatatlan. Látszik, hogy Magyar Péter ideges. Nem véletlenül, ilyenkor szoktam hozzátenni, hogy melegszik a pite Peti

– zárja bejegyzését a politikus.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!