Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA szervezet szerint a Tisza Párt és az Európai Unió intézményei tudatosan együttműködnek annak érdekében, hogy rontsák a magyar emberek életkörülményeit, és ezzel segítsék hatalomra Magyar Péter pártját.
A botrányra Kollár Kinga Tisza párti EP-képviselő megszólalása világított rá, amelyben elmondta, az hogy Brüsszel 21 milliárd eurót függesztett fel, azért volt jó, mert ezzel romlott a magyarok életszínvonala, és ez megerősítette az ellenzéket.
Kollár Kinga brüsszeli beszédének legerősebb mondatai:
- „21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára.”
- „Nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek.”
- „50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.”
- „A kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét.”
- „Ennek van pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban.”
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom szerint ez egyértelmű beismerése annak, hogy a Tisza Párt és Brüsszel célja nem más, mint a magyar emberek megélhetésének szándékos rontása.
A mozgalom szerint itt az ideje, hogy a magyar emberek kiálljanak magukért, és világosan jelezzék: elég volt abból, hogy egyes politikai szereplők külföldi érdekeket szolgálnak ki a nemzeti érdekek helyett.
Számos közéleti szereplő buzdított közösségi oldalán a petíció kitöltésére
Bohár Dániel úgy fogalmazott bejegyzésében, hogy ha rosszul vagy a hazaárulóktól, akkor írd alá.
Déri Stefi közösségi oldalán úgy fogalmazott: „A Tisza párt és Brüsszel összefogott a magyarok ellen, hogy megszerezzék a hatalmat”.
„A hazaárulókkal szemben zéró toleranciát tanúsítunk!” – írta Szűcs Gábor. Szerinte a Tisza Párt nyíltan együttműködik Brüsszellel annak érdekében, hogy Magyarország érdekei csorbuljanak.
Abkarovits Joca közösségi oldalán azt írta: „Ebből elég! Aki Brüsszellel szövetkezik a haza ellen, annak nincsen helye a közéletben!”
Korondy Tamás szerint a Tisza Párt bevallottan Brüsszellel szövetkezik Magyarország ellen, ezért petíciót indítottak a „hazaáruló tiszások” ellen. A Nemzeti Ellenállás Mozgalom felhívása arra buzdítja a polgárokat, hogy töltsék ki a petíciót, ha elegük van abból, hogy – mint fogalmaz – idegen érdekeket szolgálnak a közélet szereplői.
Trombitás Kristóf szerint a Tisza Párt Brüsszel bábjaként a magyar emberek ellehetetlenítésére törekszik, ezért is indít petíciót a Nemzeti Ellenállás Mozgalom. A publicista arra buzdítja követőit, hogy írják alá a kezdeményezést, mert – mint írja – „nem engedhetjük, hogy ezeknek legyen helyük a közéletben”.
Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője leírta: nem hagyjuk, hogy külföldi érdekek irányítsák Magyarország sorsát!