Mutatjuk az Orbán-kormány leglelkesebb támogatóját, Magyar Pétert – videó

Vágólapra másolva!
A Tűzfalcsoport legújabb bejegyzésében egy videót osztott meg, amiben Magyar Péter látható az ATV és a Hegyvidék TV műsoraiban. A Tisza Párt elnöke a felvételeken az Orbán-kormányt méltatja.
Vágólapra másolva!

Két műsorból vágott ki részleteket a Tűzfalcsoport nevű blog, amelyekben a Tisza Párt elnöke a következőket mondta:

Teljesen egyedülálló modellt hozott létre egyébként az Orbán-kormány, hiszen a Diákhitel Intézet, az piaci forrásokból él, piacról vonjuk be mi a forrásokat, ezeket helyezzük ki. Ugyanakkor ezt ötvözte egy családtámogatási lábban, ilyen Európában nincsen. 

Tavaly döntött arról a kormány, hogy húsz év után kilépünk a felsőoktatás területéről és a szak- és felnőttképzés területén is finanszírozza. Ez rengeteg, rengeteg honfitársunknak fog segítséget nyújtani. A kormány itt is lépett, mert a hiteltörlesztési moratórium, az kiterjed a diákhitelekre is, tehát március 19-től december 31-ig nem kötelező törleszteni a diákhiteleket. 

A magyar modell itt is működik. És az utóbbi öt évben átlagosan 10 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, az infláció talán a legalacsonyabb a rendszerváltás óta. 2010 óta folyamatosan nő a diplomások aránya. Ugye, sokat beszélünk az élethosszig tartó tanulásról, a magyar kormány ezzel a lehetőséggel most támogatja, még inkább támogatja ezt.

Folyamatosan egyeztetünk házon belül is, és a kormánnyal is, hogy igazodva a kormány különböző reformelképzeléseihez hogyan tudunk mi is hozzájárulni, legyen ez egy felsőoktatási reform, legyen ez egy felnőttképzési, átképzési reform. Nagyon nőnek a számok! 

És emellett, ugye, a kormány döntött pár hete arról, hogy jövő április elsejétől bevezetjük a szak- és felnőttképzési hitelt, ez újabb 150 és 200 ezer embernek fog segítséget nyújtani, úgy gondolom, hogy ez is egy hatalmas lépés lesz.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!