Az egész nemzetközi politikai térben komoly változások történtek. A nemzetközi szervezetek tekintélyes része szembefordult a szuverén nemzetállamok önállóságával – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban annak kapcsán, hogy hazánk kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból. A miniszterelnök elmondta, hogy a szervezet egy politikai bíróság lett. Jelezte, hogy több ország, például az Egyesült Államok sem tagja a bíróságnak.
Vendéget nem tartóztatunk le
Izrael a barátunk, vendéget nem tartóztatunk le, hazánk pedig nem tette sohasem a magyar jog részévé a nemzetközi szerződést – közölte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatása kapcsán a magyar kormányfő.
Orbán Viktor kifejtette: Nyugat-Európában ma erősödik az antiszemitizmus. Hozzátette:
ahogy nő a migráció, úgy nő az antiszemitizmus.
Úgy vélekedett: Nyugaton éppen ezért nem lehet elmondani, hogy zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: ha a Közel-Keleten konfliktus van, az minket is érint. Hozzátette: Izrael a közel-keleti stabilitásban kulcsország. A kormányfő kiemelte: a magyar állam megvédi minden állampolgárát. Vannak olyan, elsősorban budapesti állampolgárok, akiknek Izrael a második hazájuk. Nekik sem mindegy, mi történik Izraelben. A miniszterelnök elmondta, perspektivikus üzleti lehetőség van Izraellel kapcsolatban.
Magyarországon van a legnagyobb biztonságban a zsidó közösség. Szívesen jönnek ide, szívesen költik a pénzüket Magyarországon
– fogalmazott.
A miniszterelnök elmondta, hogy erre az évre tíz célt tűztek ki, öt gazdasági és öt politikai célt. Ezek az árak letörése; Európa legnagyobb adócsökkentésének bevezetése; a száz gyár program; a kis- és közép vállalkozásokat fejlesztő program, vagyis a Demján Sándor-program elindítása; valamint az élelmiszeráfa visszaadása a nyugdíjasoknak – sorolta a gazdasági célokat Orbán Viktor.
Mint jelezte, az év végére el fogjuk érni a 3,5 százalékost gazdasági növekedést, ami az alapját adja a gazdasági céloknak.
Mindennek az a kulcsa, hogy legyen munka. Soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most
– szögezte le Orbán Viktor.
Elmondta, hogy a roma közösség is megtalálja itthon a számításait a munkán keresztül, soha nem dolgozott annyi cigány ember, mint most. Szerinte a magas foglalkoztatás fontos, és azt akarja elérni, hogy a 4,7 milliós foglalkoztatás elérje az 5 milliót.
Békepolitika
Nyugat-Európában nem azt a politikát folytatják, mint mi, mivel mi békepolitikát szeretnénk – mondta. Trumpot támogatni kell a béke létrehozásában – tette hozzá.
Nyugaton utálják az amerikai elnököt, másfelől a nyugatiak egy nagy háborús tervet dolgoztak ki, és azt szeretnék, ha rengeteget költenének az ukrán hadsereg fenntartására.
Mi támogatjuk a védelem megerősítését, de ehhez egy erős gazdaság kell – mondta.
Egy dolgot biztos elért Trump, hogy ez a háború nem fog Nyugat felé terjedni, a konfliktust sikerült elszigetelni.
Mi lesz az emelkedő szolgáltatási árakkal?
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy ellenszélben is meg lehet csinálni a magyar béketerveket. Elértük a 700 ezer forintos átlag bruttó bért, az irány láthatóan jó – tette hozzá. Három területen történtek olyan áremelkedések, amelyek súlyosan érintették a családokat: élelmiszerárak, a szolgáltatások területe és a bankszektor. Bízunk benne, hogy a telekommunikációs szektorban sikerül megállapodni majd, mert csak három cégről van szó – tette hozzá.
A bankszektor esetében sikeres éveket zártak, ezért jogos elvárás, hogy gátat szabjanak az áremelkedéseknek.
Zajlik a kábítószer elleni hajtóvadászat
A drogok elleni fellépés kapcsán azt mondta Orbán Viktor, hogy Tarnazsadányban egy 5-10 százalékos kisebbség miatt van probléma a településen.
A drog nem egy elvont dolog, hanem családok mennek tönkre ebben, ezek súlyos dolgok.
Ott kifejezetten támogatást kaptam a drogok elleni harchoz, a hajtóvadászat egyébként megindult, és ezért köszönettel tartozom a rendőröknek – fejtette ki a kormányfő. Most beadtuk a szükséges törvénymódosítást is, a kábítószerhálózatok felszámolása során az elkövetőket pedig súlyosan meg kell büntetni – tette hozzá. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az alkotmány azt mondja majd ki, hogy Magyarországon tilos a kábítószer előállítása, terjesztése és népszerűsítése. Most, aki vállalja a kábítószer elleni elvonókúrát, azt elsőre nem ítélik el. Ha nincs kereskedő, akkor nincs fogyasztó sem, ezért kell felszámolni a drogkereskedelmet. Végül pedig eljutunk a kábítószermentes Magyarországig.
Orbán Viktor: Nem normális, hogy tízezrek rekednek be egy hídfoglalás miatt!
Orbán Viktor elmondta, hogy egy friss törvénymódosítást adnak be, amelyek révén a tüntetésen nem részt vevők érdekeit is figyelembe veszik. Nem normális, hogy tízezrek rekednek be egy hídfoglalás miatt – tette hozzá. Egy bírói ítélet született a hídfoglalás engedélyezésére – tette hozzá.
Most megváltoztatjuk a jogszabályokat, és nem lehet egy időben több hidat lezárni.