Orbán Viktor: Mindenki vegyen részt az Ukrajna uniós tagságáról szóló szavazáson! – videó

Vágólapra másolva!
A napokban új időszámítás kezdődött a magyar politikában, hiszen Brüsszel és a Tisza Párt nyíltan bevallotta, hogy a magyarok életszínvonalának lerontása a céljuk; azon dolgoznak együttes erővel, hogy Magyarország sikertelen ország legyen – jelentette ki a miniszterelnök kedden.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor az M44-es gyorsforgalmi út új – M5-ös autópálya és Szentkirály közötti – szakaszának átadó ünnepségén kiemelte: az álláspontok világosak, Brüsszel és a Tisza Párt Ukrajna tagsága mellett, „mi, a nemzeti erők” pedig ellene vagyunk. Brüsszel Ukrajna-párti kormányt akar Magyarországon, amely teljesíti a követeléseit. Erről szól a Brüsszel-Tisza-paktum. Brüsszel segít megakasztani a magyarok gazdasági fejlődését, ezzel emelve hatalomba a Tiszát, cserébe a Tisza támogatja Ukrajna tagságát, Ukrajna gazdasági és katonai megsegítését.

Hozzátette: Brüsszelben hétfőn előterjesztettek egy Ukrajna csatlakozását gyorsító csomagot, és ha ez megvalósulna, akkor a „magyarok összes pénzét” Ukrajnára kellene majd költeni.

Elmondta, a következő években Ukrajna európai uniós tagsága lesz a magyar politika legfontosabb kérdése, és közölte: ennek magyar költségei a 20 ezer milliárd forintot is meghaladnák.

Nemhogy a nekünk járó uniós források nem érkeznének meg, de még a magyar költségvetési pénzek is Kijevben landolnának, és akkor aztán jó ideig semmilyen út nem épülne magyar földön

– fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: ezért fontos, hogy mindenki részt vegyen az Ukrajna uniós tagságáról szóló Voks2025 szavazáson.

Régi adósság törlesztéséről beszélt Bács-Kiskun és Békés vármegye lakói felé a miniszterelnök az M44-es gyorsforgalmi út új – M5-ös autópálya és Szentkirály közötti – szakaszának átadásán kedden.

Orbán Viktor az átadóünnepségen azt mondta, hosszú évtizedekig mostoha része volt ez Magyarországnak, se akarat, se pénz nem volt arra, hogy bekössék az ország közlekedési és gazdasági vérkeringésébe, pedig a kommunizmus megdöntésében és Magyarország függetlenségének visszaszerzésében döntő szerepet játszó települések találhatók itt.

Elmondta, a kormány 2016 óta folyamatosan dolgozik ezen az útvonalon, 2019-ben adták át az M44-es Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszát, 2020-ban „kihúzták” az utat Békéscsabáig, 2021-ben Lakitelekkel is összekötötték, tavaly pedig Szentkirállyal, most Kecskemét volt soron.

Az M44 gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszának átadása, Orbán Viktor, OrbánViktor, 2025.04.15.
Nagykőrös, 2025. április 15. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) beszédet mond az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszának átadásán Nagykőrös közelében 2025. április 15-én. A kormányfő mögött Lázár János építési és közlekedési miniszter (j) és Lezsák Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke (b). MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor azt mondta, még nem végeztek, mert Békéscsabáról Budapestre ugyan már közvetlen az összeköttetés, de fordítva még nem, az talán jövőre lesz kész. Hozzátette: több mint 125 kilométer gyorsforgalmi utat építettek ki, sokat javítottak az itt élők életminőségén, ezt a vidéket ugyanis szorgalmas, boldogulni akaró, hazájukat szerető, nemzeti érzelmű emberek lakják. Ez a hely és az itt élők a bizonyítékok arra, hogy „a vidéki levegő magyarrá tesz” – fogalmazott.

Az évek során mi lettünk az útépítések kormánya: 2010 óta a gyorsforgalmi utak hossza másfélszeresére nőtt, az állami vagyont 15 év alatt megdupláztuk. Magyarország büszke lehet erre a teljesítményre

– mondta Orbán Viktor. Hangsúlyozta: a kormány elhatározta, hogy minden megyei jogú város elérhető lesz gyorsforgalmi úton, és az elmúlt években be is kötötték a gyorsforgalmi hálózatba Egert, Szolnokot, Salgótarjánt, Sopront és Kaposvárt. Hozzátette: az M44-es út átadásával pedig Békéscsaba is „belép ebbe a klubba”. Jelezte azt is: itt nem állnak meg, a következő években háromsávosra bővítik az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályát, valamint megépítik az M8-as autópályát is, és Budapest érintése nélkül lehet majd utazni Nyugat- és Kelet-Magyarország között.

Az M44 gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszának átadása, Orbán Viktor, OrbánViktor, 2025.04.15.
Nagykőrös, 2025. április 15. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j6), Lázár János építési és közlekedési miniszter (j) és Lezsák Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke (b5) az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszának átadásán Szentkirály közelében 2025. április 15-én. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!